1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,67 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 47 515,68 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter felülteljesített kedden, miután Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben megemlítette, hogy jövőre megkezdődhet a gyógyszergyártás különadójának kivezetése is. A többi vezető részvény árfolyamának csökkenése mögött a bizonytalan nemzetközi hangulat állt - fűzte hozzá.

  • A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2836 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,85 százalékkal 11 040 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,44 százalékkal 412 forintra gyengült, forgalma 460,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,32 százalékkal 8595 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42160 41500 42290 +3,13% 42160 42170 9 138 763 080 HUF 2026-06-12 14:13:06
MOL 3830 3828 3960 -2,54% 3830 3838 822 935 998 HUF 2026-06-12 14:13:50
MTELEKOM 2728 2702 2740 +1,41% 2724 2730 1 008 828 254 HUF 2026-06-12 14:11:18
RICHTER 11810 11790 11950 +1,37% 11790 11820 545 772 070 HUF 2026-06-12 14:09:58
OPUS 350 333 374 -5,15% 349 351 72 472 380 HUF 2026-06-12 13:36:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG