1p
Iránykereséssel, az előző napi záró értékhez képest minimális elmozdulással nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék.

A londoni FTSE-100 index 0,04 százalék gyengüléssel, a frankfurti DAX-30 0,05 százalék csökkenéssel, a párizsi CAC-40 0,19 százalék erősödéssel kezdte a kereskedési napot.

A budapesti börzén minimális gyengüléssel kezdődött a nap, a kereskedők több adatra várnak napközben. Részletek >>

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán komoly veszteséggel zártak: a londoni FTSE-100 index 2,12 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 1,87 százalékkal gyengült.

Csütörtökön 9 órakor az euró árfolyama 1,3123 dollárra változott a szerda késő esti 1,3090 dollárról.

Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 7 cent csökkenéssel 102,097 dolláron állt.

Elemzők szerint délelőtt kevés nyugat-európai makrogazdasági adat befolyásolhatja majd a befektetőket, a legfontosabb közülük a áprilisi német feldolgozóipari megrendelésekre vonatkozó szám lesz. A Bank of England kamatról dönt, de elemzők nem várnak elmozdulást a jelenlegi 0,5 százalékos szintről.

A délelőtti tőzsdei folyamatokra hatással lehet még, hogy szerdán egy százalékot meghaladó gyengüléssel zárt a Wall Street és Ázsiában vegyesen alakultak a tőzsdemutatók csütörtök hajnalban.

Ázsia elgyengült

Mínuszban zártak az ázsiai tőzsdemutatók csütörtökön és mínuszban álltak a még nyitva tartó börzék is. Csütörtökön a tokiói értéktőzsde Nikkei225 indexe 0,9 százalékkal 12 904,02 pontra, április 5-ike óta legalacsonyabb szintre süllyedt. Napközben 13 238 ponton is állt.

Amennyiben a Nikkei 12 754 pontig süllyed, azaz 20 százalékkal marad már el a május 23-án beállított öt és fél éves csúcstól, akkor a tokiói börze mutatójának látványos további hanyatlására lehet számítani a technikai elemzők szerint.

Csütörtökön a részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,8 százalékkal 1070,77 pontra esett. A szöuli tőzsde zárva volt, az ausztrál börze indexe 1,1 százalékos gyengüléssel négy és fél hónapos mélyponton zárt. A még nyitva tartó sanghaji tőzsde 0,91 százalékos, a hongkongi börze 1 százalékos veszteségen állt a tokiói tőzsdezáráskor. Reggel 8 óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 6 cent emelkedéssel 103,10 dolláron állt.

További árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG