2p
Esnek a Mészáros papírok, de van honnan, a korai vevőknek még mindig végtelen nyereségük van bennük. A Richter is gyengélkedik, a Mol és az OTP viszont emelkedik. Tartja múlt héten szerzett erejét a forint, az euró is erős, a dollár gyenge. Zuhan a Snapchat, esett a Google is, a többi nagy netes cég viszont a magasban tartózkodik.

Tart a kiadós korrekció a Konzumban és kisebb mértékben az Opimusban, de miután végtelen emelkedés zajlott bennük korábban, időszerű ez a reakció. A Konzum 15 százalék mínuszban van 1225 forinton, az Opimus 6 százalék mínuszban 167 forinton, de ezeken az árakon még mindig 25-szörös illetve 5-szörös bennük az idei nyereség, Mészáros Lőrinc felvásárlási ajánlatához képest pedig 14-szeres illetve 3-4-szeres.

Konzum

A BUX kis mínuszban van, a Richter egy százalékot esik 6680 forintig, a Telekom fél százalékot466 forintig, emelkedik viszont a Mol 0,8 százalékkal 21 600 forintig, az OTP fél százalékot 9370-ig.

Amerikában a Google anyavállalata, az Alphabet 3 százalékkal esett 950 dollárig a vártnál rosszabb negyedéves eredmény hatására, míg a többi netes óriás, a Facebook, az Amazon és a Netflix örökös csúcsúkon tanyáznak.

Vég nélkül ütik viszont a Snap papírját, a kibocsátási ár letörése után a reakció tankönyvi: mindenki, aki jegyzett vagy vett a részvényből, bukóba került, így sokan limitálják a veszteséget.

Snap

A magasba emelkedett az olajár, a Brent az 50 dolláros szintet is átlépte, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nagyot esett a dollár, így euróban, fontban vagy jenben, sőt mi több forintban jóval szerényebb az emelkedés.

Egy euróért több mint 1,16 dollárt adnak, immár a legmagasabb érték a 2014-es nagy euró gyengülés óta. Az angol fonthoz képest is erős az euró, egy fontért 1,12-et adnak belőle, és a svájci frank is gyengült: egy euróért 1,11-et adnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 437 985 270 HUF 2026-11-05 14:55:54
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4994 4996 3 161 022 430 HUF 2026-11-05 14:55:54
MTELEKOM 2896 2872 2938 -0,82% 2892 2896 800 733 436 HUF 2026-11-05 14:55:54
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12970 12980 457 024 290 HUF 2026-11-05 14:55:54
OPUS 201 200 214 -6,28% 200 201 20 309 303 HUF 2026-11-05 14:55:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG