1p
Jó 30 százalékkal a piaci ár alatt vásárolhatott az elnök-vezérigazgató - 395 milliót el is költött.
Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi közgyűlésén. MTI Fotó: Illyés Tibor

Nemrég a kedvezményes részvényvásárlási program keretében 105 504 darab bankpapír vételére biztosított opciót az OTP az elnök-vezérigazgatónak. Csányi Sándor most több mint 48 ezer részvényt meg is vásárolt a keretből.

Miközben a tőzsdén most 11 650 forint körül forog a papír, az OTP első embere 8091 forintos átlagáron jutott összesen 48 826 darab részvényhez ebben a körben - ez azt jelenti, hogy valamivel több, mint 395 millió forintot költött. Az biztos, hogy jó üzletet csinált: nagyjából 30 százalékkal a piaci ár alatt tudott vásárolni a program keretében, a 395 milliós befektetéssel közel 569 millió forintos értékhez jutott.

A tőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint egyébként a bank más vezető beosztású dolgozója is kereskedett: Kovács Antal igazgatósági tag 8103 forintos átlagáron 18 746 részvényt vásárolt meg, szintén a kedvezményes részvényvásárlási program keretében.

Friss tőzsdei árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41840 41190 42050 +0,26% 41840 41860 11 024 051 830 HUF 2026-04-30 15:19:02
MOL 4152 4000 4166 +2,67% 4148 4154 2 082 518 724 HUF 2026-04-30 15:15:57
MTELEKOM 2490 2476 2500 +0,32% 2482 2488 1 137 200 298 HUF 2026-04-30 15:18:13
RICHTER 13080 12720 13170 +2,43% 13060 13080 1 475 570 950 HUF 2026-04-30 15:17:36
OPUS 326 295 328 +11,07% 324 326 181 926 710 HUF 2026-04-30 15:19:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG