3p
Zuhan az Est Media, miután az önmagában semmit nem érő cégben Andy Vajna részesedése jelentette a reményt. Korrigál a Waberer’s a nagy mélység után, erősödik a forint, idei csúcson az olajár. Az amerikai tőzsdéken ismét egy tankönyvi napot láthattunk tegnap.

Az elmúlt időszak legelképesztőbb, mondhatni irracionálisabb fejleménye a teljesen üres és tevékenységet sem végző, azaz semmit nem érő cég, az Est Media részvényeinek szárnyalása volt. A befektetők 10-20 milliárdosra értékelték a 0-t érő céget, amihez leginkább abból merítették a reményt, hogy Andy Vajna egy kis tulajdonrésszel, de mégiscsak beszállt a társaságba.

Est Media

Tőle várták, hogy a részvényeseket megajándékozva behozza a hatalmas vagyonelemeket, ahogy ezt Mészáros Lőrinc tette a Konzum és az Opus esetében, de ez a reménybeli befektető halála miatt sajnálatosan szertefoszlott. Azóta a papír nem keveset veszített értékéből, ma is 5 százalékkal esik 86 forintig. Nem árt tudni, hogy mikor még nem kezdődött el az értéktelen cégek mániája, a részvény 1 és 2 forint között forgott.

A bevezetése óta értéke nagy részét elvesztő Waberer’s megpróbál kissé feljebb kapaszkodni, 6 százalékot emelkedik 1880 forintig, ez azonban egyelőre szomorú vigasz mindenkinek, kivéve a tegnapi vevőket. Sokan ragadtak be 5100 forinton a jegyzéskor, aztán lefelé minden szinten, ahol már jó vételnek találták a papírt.

A blue chipek közül a Mol fél százalékot csökken 3264 forintig, a Richter egy százalékot emelkedik 5440 forintig, a Telekom fél százalékkal emelkedik 467 forintig, az OTP alig mozdul, ára 11 350 forint.

Tegnap ugyan ismét volt egy kis gyengülés a forint árfolyamában, de ma már újra az erős irányba halad az árfolyam, jelenleg 318 az euróhoz képest. Az olajár magasra szaladt: a WTI 54,40 dollár, a Brent 64,70, miközben reggel már 65 fölött is járt.

S&P 500

A mi időnk szerint tegnap esti amerikai kereskedés ismét tankönyvire sikeredett, a technikai elemzés híveinek nagy örömére. Úgy tűnik, a 200 napos mozgóátlag (az előző 200 kerekedési nap záróárainak átlaga) annyira elfogadott mérőszám lett, hogy a befektetők többsége figyelembe veszi, sőt, a nagyobb szereplők arra a szintre helyezik el automatikus vételeiket vagy eladásaikat.

Nasdaq Composite

Nos, a részletek: az S&P 500 index pont a szinten állapodott meg piros vonal), a Nasdaq Composite pedig elérte a szintet napközben, ott beléptek az eladók, így kissé lejjebb zárt. Azt mondhatjuk, hogy egyelőre egyensúly alakult ki a piacon ezen a szinten a korábbi hónapok nagy mozgékonysága után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG