1p
Az Egyesült Államokban csütörtökön zárva tartanak a tőzsdék, pénteken pedig rövidített nyitva tartás lesz a Hálaadás és a Fekete Péntek miatt. Talán jobb is egy kis pihenőt tartani az esésben.

Ma az USA-ban hálaadás napja van holnap pedig Fekete Péntek, a karácsonyi bevásárlás és a leárazások kezdete, a nagy vásárlási roham indulásának napja. Így ma, csütörtökön teljesen zárva tartanak az amerikai tőzsdék, pénteken pedig rövidített nyitva tartással fognak működni.

Az amerikai befektetőknek jól is jön egy kis szünet, miután részvénytőzsdéik hat egymást követő napon keresztül zsinórban estek, amire az USA adósságának leminősítésével kapcsolatos nyári pánik óta nem volt példa – írja a Marketwatch kommentátora, David Callaway. A befektetők hálásak lehetnek a Hálaadásnak, hogy vére nem kell portfóliójukra gondolniuk. Az esések során ugyanis szerda estig az S&P 500 index áttört egy fontos technikai ellenállási szintet 1192 pontnál (1162 ponton zárt).

Az európai tőzsdék végig nyitva vannak, és egyelőre az emelkedés jeleit mutatják, amihez a kedvező IFO-adat járulhatott hozzá. A kommentátor kíváncsian várja, lesz-e a pénteki amerikai nyitásig érdemi fejlemény az európai adósságválság kapcsán, ami az utóbbi időben az amerikai tőzsdéket is sújtotta. Emlékeztet arra, hogy két éve Hálaadáskor a dubai adósságválság sokkolta a piacokat, és az ünnepi zárva tartás miatt az amerikaiak tehetetlenül nézték, amint a határidős indexek zuhannak. Egyébként volatilis év végi piacokat vár, és szerinte azért is hálát kéne adni Hálaadáskor, hogy a 2009-es mélypontokra azóta sem estek a részvénytőzsdék.

A „fekete péntek” elnevezés onnan ered, hogy ezen a napon billen át „feketébe”, azaz nyereségbe a cégek éves eredménye. A karácsonyi bevásárlási szezon alakulását a befektetők persze kiemelt figyelemmel szokták követni, ez ugyanis a kiskereskedelmi szektor számára is nagyon fontos, de áttételesen az egész gazdaság számára fontos jelzés. „Fogyasztás nélkül nincs növekedés” – tartják. Az év eddigi részében az amerikai fogyasztás nem volt túl erős, kérdés, az ünnepek tudnak-e ezen fordítani.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG