1p
A Magyar Telekom nettó profitja jelentős mértékben, 28 százalékkal felülmúlta a várakozásokat, amit azonban jelentős egyszeri tételek tarkítottak, közöttük egy macedón ingatlan értékesítés 3,7 milliárd forinttal támogatta az EBITDA-t. Ez volt az első negyedév, hogy a társaság eredményét befolyásolta a júliusban bevezetett telefonadó.

A Magyar Telekom harmadik negyedéves profitja 28 százalékkal múlta felül az elemzői várakozásokat. Éves szinten 10,8, negyedéves szinten pedig 38,4 százalékos a bővülés. Az EPS 14,2 forint lett, a profit bővülést jelentős egyszeri tételek támogatták.

Tovább zsugorodtak a bevételek

Egyedül az árbevétel soron csúszott meg hajszálnyival a Magyar Telekom, de a 150,1 milliárd forintos értékesítési adat csupán 0,2 százalékkal marad el az elemzői konszenzustól - áll a KBC Equitas elemzésében.

Éves szinten 1,3 százalékkal csökkent az árbevétel, miután az energiaszolgáltatásból, valamint a TV, mobil internet és okostelefonok értékesítéséből származó bevétel növekedése nem tudta ellensúlyozni a vezetékes- és mobil hangalapú, illetve az IT/rendszerintegrációs bevételek csökkenését.

A fő szegmensek közül csupán a T-Hungary tudott növekvő (+0,8%) árbevételről beszámolni, ami elsősorban a megugró energiaértékesítésnek tudható be, igaz, a mobil hangalapú bevételek lemorzsolódása is alacsonyabb volt a vártnál.

5,2 milliárd forintos bevételt ért el a telekommunikációs cég energiaszolgáltatásból az általunk várt 4,5 milliárd forinttal szemben. Egy éve még csupán 0,6 milliárd forintnyi bevétele származott a cégnek a tevékenységből, azonban azóta nagymértékben megnőtt a társaság által nyújtott kiskereskedelmi energiaszolgáltatás iránti igény. Öröm az ürömben, hogy az ügyfélmegtartó hatással bíró tevékenység profittartalma igen alacsony - írja az elemzés.

Még az eleve gyengére várt negyedévet is alulmúlta a T-Systems értékesítése, a szegmens bevételei 14,3 százalékot esetek vissza éves alapon. Az üzletág mobil- és vezetékes hangalapú, illetve IT/rendszerintegrációs bevételein is alulmúlták előrejelzésünket.

A Magyar Telekom jelentéséről korábbi cikkünk itt olvasható.

Várakozásunkhoz képest gyengébben teljesítettek a külföldi leányvállalatok, annak ellenére, hogy a helyi devizák forinttal szembeni erősödése (3,4-3,6%) támogatta az eredményt. A macedón operáció értékesítése 9,1 százalékkal (várt: -4,3%) csökkent a mobil- és vezetékes hangalapú bevételek nagyobb mértékű visszaesése miatt. A montenegrói értékesítés 0,4 százalékkal mérséklődött (várt: +3,2%) a gyenge mobil hangalapú bevételek miatt.

Egyszeri tételek hajtották az EBITDA-t

Kisebb mértékben növekedtek éves alapon a személyi jellegű ráfordítások, mint amire a KBC elemzői számítottak, annak ellenére, hogy a telekomcég főállású alkalmazottainak létszáma 1700 fővel nőtt, miután áprilisban konszolidálta a call centerét. A 8,4 százalékos előrejelzett növekedéshez képest "csupán” 4,5 százalékkal ugrott meg éves alapon.

A korrigált EBITDA közel 12 százalékkal haladta meg az elemzői konszenzust, ami elsősorban az egyszeri tételek emelkedésének tudható be. Ennek köszönhetően 44,9 százalékra ugrott a - szektor- és telefonadóval, illetve végkielégítésekkel kapcsolatos költségekkel - korrigált EBITDA margin, szemben a várt 40,1 százalékkal.

Az EBITDA javulását elsősorban egy macedóniai ingatlanportfólió értékese támogatotta, aminek keretein belül négy elavult épületet értékesített, illetve egy modern épületet vásárolt helyettük. A tranzakció 3,7 milliárd forint nyereséget hozott a konyhára. Szintén a negyedév eredményét javította 1,6 milliárd forinttal a Pro-M Zrt. értékesítése, valamint a költségtakarékossági intézkedések.

Még abban az esetben is 0,9 százalékos növekedést mutat a korrigált EBITDA, ha megtisztítjuk az egyszeri értékesítéseket (macedón ingatlanok, Pro-M Zrt.) magába foglaló 6,5 milliárd forintos tételtől.

Az extra adókkal is tartható a terv

A július elsején bevezetett telefonadó 4,4 milliárd forintot tett ki, amely meghaladta a KBC előrejelzésében szereplő 4 milliárd forintot. A telekommunikációs szektort sújtó válságadó 6,2 milliárd forint volt a negyedévben, ami közel megegyezett az általuk becsült 6,3 milliárd forinttal.

36,4 százalék volt a szeptember végi nettó eladósodottsági ráta, ami így továbbra is a menedzsment által kitűzött 30-40 százalékos tartományban áll. Ez az egyik olyan mutató, melyet az osztalékfizetésnél feltehetően figyelembe vesz a menedzsment, ebből a szempontból nem fenyeget osztalék csökkentés véleményünk szerint.

A menedzsment megerősítette 2012-es célkitűzéseit, ami az árbevétel terén stagnálást, de legfeljebb 2 százalékos csökkenést enged meg, míg a korrigált EBITDA terén 4-6 százalékos csökkenéssel számol. Az év hátralevő részében a piaci környezet változatlanul kihívásokkal teli marad. Egyedül a beruházásokra szánt összeg emelkedett a macedóniai ingatlan tranzakció miatt 90 milliárd forint közelébe, 84 milliárd forint közeli értékkel - derül ki az elemzésből.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27490 26920 27490 +2,12% 0 0 10 839 452 360 HUF 2025-07-02 17:09:46
MOL 2968 2932 2968 -0,07% 0 0 1 069 729 516 HUF 2025-07-02 17:05:01
MTELEKOM 1772 1764 1788 -0,11% 0 0 521 278 610 HUF 2025-07-02 17:05:08
RICHTER 9900 9810 9990 -0,90% 0 0 2 589 420 270 HUF 2025-07-02 17:10:06
OPUS 591 584 592 +0,17% 0 0 48 613 344 HUF 2025-07-02 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ismét a mágikus határt kóstolgatja a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:19
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átlag feletti forgalommal pörgött a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán. Mindeközben túlnyomórészt pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP erősen indította a napot a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A választások előtt ez lehet a nyerő stratégia
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:29
A világgazdasági lassulás és a vámháborús kockázatok világszerte beárnyékolják a befektetői hangulatot – állapították meg harmadik negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank elemzői. A jövőre esedékes magyarországi országgyűlési választások miatt az elemzők továbbra is a rövidebb lejáratú kötvényeket részesítik előnyben a jelenlegi környezetben, miközben a forintot jelenlegi árfolyamszintje alapján változatlanul alulértékeltnek tartják.
Részvény / Deviza / Áru Tovább száguldhat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:14
Megerősítette a tőzsdei cég hitelminősítését a Scope Ratings.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult rosszul a nap szerdán az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 09:36
Erősödéssel kezdtek az európai tőzsdék, de fontos adatokra várnak a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Nem káprázik a szeme, tényleg ennyit ér most egy forint
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 07:36
Friss, szerda reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kedden nem volt büszke a forint – nem menetelt
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 19:31
A magyar fizetőeszköz a nemzetközi piacokon kissé visszaesett.
Részvény / Deviza / Áru A bizonytalan hangulatban megcsúszott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,78 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 97 451,68 ponton zárt kedden
Részvény / Deviza / Áru Gyenge kezdés után további gyengeség a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,33 pontos nyitás után tovább csökkent kedden kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG