2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Donald Trump többször bírálta az Amazont, esett is a papír rendesen, lerántva az indexeket, melyekből a legfontosabb kritikus szint alatt zárt. Európa is esik, de a hazai börzének meg se kottyan az amerikai dráma, az olajár viszont nagyot esett, igaz, magasról.

A húsvét hétfői amerikai kereskedés (mint a piacok egyik érdekessége), meghozta a két éve nem látott helyzetet: az S&P 500 index a 200 napos mozgóátlag alá esett, és ugyan megpróbálták visszahúzni, végül, ha kevéssel is, de alatta zárt.

S&P 500

Sokan máris 1929-et kiáltanak, mondván, a leggyengébb negyedév-kezdés azóta, de ennek nem tulajdonítanánk nagy jelentőséget, miután most rendkívüli esemény is megzavarta a piacot: maga az elnök kifogásolta, hogy a második legnagyobb tőzsdei cég, az Amazon olcsón dolgoztat a postával és kevés adót fizet.

Nem tudni, ezeken a körülmények mennyit fognak változni elnöki közbenjárásra, de a befektetőknek nem igazán pozitív üzenetek, és a papír amúgy is túlvett volt, az utóbbi idők egyik kedvence lett, így van miből eladni. A tegnapi esés mértéke 5 százalék volt 1372 dollárig, ugyanennyit esett a másik nagy kedvenc, a Netlix is, 280 dollárig. Az 5 százalékot gyengülők klubjához csatlakozott a Tesla is, miután Elon Musk a Twitteren viccelődött a cég csődjével, és ezt ugyancsak nem tekintik poénnak a befektetők.

Maga az S&P 500 végül 2,2 százalékot esett, de napközben jóval nagyobb mínuszban is járt, csak a végén megpróbálták visszahúzni a 200 napos mozgóátlagig, nem sikerült teljesen. A mai nap döntő lesz abból a szempontból, hogy a kényes szintet sikerül-e megtartani.

Az európai börzék viszonylag kis mértékben esnek, nagyjából fél százalékkal, a DAX kerek 12 ezer ponton tartózkodik. A BUX is eséssel nyitott, de visszakapaszkodott a múlt heti zárószintre, a főbb papírokban minimális az elmozdulás.

Az olaj ára tegnap hatalmasat szakadt: a Brent 70 dollárról 67,50-ig, onnan ma visszakapaszkodott 68-ig. A WTI 65,50-ről 63-ig gyengült.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG