2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Öt év alatt 5 százalékra növelné piaci részesedését Romániában az OTP, amely már az idei év végén el akarja érni a 3 százalékot - jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója

A vezérigazgató a Ziarul Financiar (ZF) című román gazdasági-pénzügyi napilapnak adott interjúban beszélt a magyar bank romániai terveiről. A lap emlékeztetett, hogy az OTP Bank Románia 2018 végén 2,45 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett és a kilencedik legnagyobb pénzintézet volt.

Már 2019-ben elkezdték gyakorlatba ültetni az Apollo névre keresztelt stratégiát, amelynek alapján öt év alatt 1 milliárd lejt (209,2 millió euró) akarnak befektetni, hogy elsősorban organikus úton kétszerezzék meg a piaci részesedésüket. Az OTP az idén 300 új munkatárs felvételét és fiókhálózata bővítését tervezi, de a digitalizáció révén is növelni akarja ügyfelei számát.

Fatér Gyula kifejtette, azért fontos számukra ez a stratégia, mert eddig többnyire akvizíciókkal növelték piaci részesedésüket, most viszont az organikus növekedés útját akarják járni. A vezérigazgató ezt nagy kihívásnak nevezte. Úgy vélte, fontos, hogy mielőbb elérjék az 5 százalékot, mert Románia nagy piacnak számít, és ehhez megfelelő részesedéssel kellene rendelkeznie az OTP-nek, hiszen a környező országokban a magyar bank a legnagyobbak közé tartozik. "Romániában jelenleg nagyon kicsik vagyunk ahhoz képest, hogy mi lenne egészséges egy univerzális bank számára" - idézte a ZF a vezérigazgatót.

Fatér Gyula a minimálisan elfogadhatónak az 5 százalékos piaci részesedést tekinti, hiszen a román bankpiac jelenleg felaprózott, várhatóan konszolidálódni fog. Úgy vélte, azoknak a bankoknak, amelyek nem érik el minél hamarabb az 5 százalékos részesedést, vagy vásárolniuk kell más pénzintézetet, vagy össze kell olvadniuk más bankkal, vagy az eladásról kell dönteniük a tulajdonosaiknak. A lap emlékeztetett, hogy Romániában a bankok több mint fele 1 százalék alatti piaci részesedéssel rendelkezik. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a legfontosabb számukra az organikus növekedés, de nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy bankot vásároljanak, amennyiben erre megfelelő alkalom nyílik - olvasható a Ziarul Financiarban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44650 44500 45650 -1,30% 0 0 15 084 642 110 HUF 2026-09-01 17:14:23
MOL 5085 5040 5125 +0,59% 0 0 2 501 965 420 HUF 2026-09-01 17:13:39
MTELEKOM 2578 2522 2578 +1,90% 0 0 558 965 484 HUF 2026-09-01 17:05:25
RICHTER 13110 13030 13230 -0,15% 0 0 2 099 373 440 HUF 2026-09-01 17:05:17
OPUS 320 309 320 +0,31% 0 0 11 530 483 HUF 2026-09-01 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 16:28
A Brent olaj hordónkénti ára közel 5 százalékkal emelkedett, mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex gyengüléssel nyitotta a keddi kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:57
Több mint másfél százalékkal emelkedett délutánig az OTP-árfolyam, a BUX-index is zölden világít.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta ma a rövidebbet, de nem meggyőző az összkép sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 12:49
Félidőhöz közelít a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedése.
Részvény / Deviza / Áru Meghódította a Shein a világot, de a pénzpiac egyelőre nagy falat neki
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:51
Komoly zuhanással indított sokak kedvenc olcsó shopja.
Részvény / Deviza / Áru Visszaültek a padba a kereskedők is – így indult szeptember a tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 10:38
Nem annyira díjazták, hogy elkezdődött az ősz a naptár szerint.
Részvény / Deviza / Áru Kipukkadt: elérhetetlen luxussá válhat a partikellékek királya
Czwick Dávid | 2026. szeptember 1. 10:23
Könnyedén elillanhat az egyik legnépszerűbb szórakozás: a  tengerentúli geopolitikai feszültségek miatt olyan mértékű a héliumhiány, hogy a zsúrok és fesztiválok elmaradhatatlan partikelléke hamarosan méregdrága luxuscikké válhat. Donald Trump legújabb lépései és a kereskedelmi ütésváltások újabb csapást mértek a globális ellátási láncokra – ráadásul a hélium drágulása a szórakoztatóiparon túl a high-tech szektornak és az egészségügynek is kőkemény fejtörést okoz. 
Részvény / Deviza / Áru Nem tágít, miután begyulladt a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:34
Ezzel indított kedden a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Bezárt a bazár: unja a piac az iráni csatákat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 07:07
Szabadultak a kereskedők a legtöbb papíról a részvénypiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig mocorgott valamit a forint a hónap utolsó napján
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 20:02
Minimális pluszban fejezte be a napot a magyar deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG