7p

A Varga Mihály jegybankelnökké válása után megerősödött hazai fizetőeszköz az euróval szemben kedd délhez közeledve a 400-as szint alatt tartózkodott. A remek tőzsdei hangulat nem ragadt át Budapestre, pedig csupán az OTP állt bukóban. Az olajfajták drágulnak, a gáz ára esik, a nemesfémek árfolyama fel-, a kriptoeszközöké lefelé tart.

Kezdenek magukhoz térni a múlt héten komoly sebeket kapott tőzsdék. A vezető amerikai részvényindexek hétfőn kivétel nélkül emelkedtek, az S&P 500 0,64, a Dow Jones 0,81, a Nasdaq Composite 0,31 százalékos pluszban zárt.

A jó hangulat ezúttal a kedden elsőként kinyitott ázsiai börzékre is átragadt. A legnagyobb, 2,46 százalékos mértékű nyereséget a hongkongi HSI index érte el, a tokiói Nikkei 1,2, míg a sanghaji mutató 0,11 százalékos pluszban tudta le a hét második napját.

Ilyen előzmények után Európának sem volt mit tennie. A legjobban a frankfurti DAX teljesített, amely kedd délhez közeledve 1,09 százalékkal állt feljebb a hétfői zárásához képest, a londoni FTSE 0,34, a párizsi CAC 0,38 százalékkal pedig százalékot szedett magára.

Árfolyam

Velük szemben Budapest csak stagnált. A BUX mindössze százalékkal került feljebb, ami elsősorban a Richter érdeme, a gyógyszergyári részvény 1,14 százalékkal hasított. Rajta kívül még a 4iG tudott emelkedni, százalékkal, a Mol, 0,49 százalékkal. Valamint a Magyar Telekom, 0,23 százalékkal, amit megtámogatott maga a távközlési társaság is azzal, hogy a hétfői kereskedésben 190 ezer darab saját részvényt vásárolt, 1712,78 forintos átlagáron. A részvényvásárlási program keretösszegéből így 1,37 milliárd forint maradt, a vásárlások április 2-ig tartanak.

Velük szemben a BUX értékét még viszonylag nagy mértékben meghatározó OTP 0,67 százalékkal esett. Pedig elvileg a bankrészvény vételére buzdíthatta volna a befektetőket, hogy az S&P felminősítette, BBB- osztályzatról BBB-re javítva az OTP szanálási partnerkockázati minősítését, a többi minősítést változatlanul hagyva.

Közeleg az amerikai recesszió?

Az OECD legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Államok éves GDP-növekedése „a közelmúltban elért igen erős ütemről” várhatóan idén 2,2, 2026-ban pedig 1,6 százalékra lassul. A párizsi székhelyű szervezet emellett a 2025-ös globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését 3,3-ról 3,1 százalékra, 2026-ra pedig ugyancsak 3,3-ról 3 százalékra csökkentette. Emellett kiemelhető az is, hogy az inflációs előrejelzéseket több esetben felfelé módosították, így összességében nem kaptak túl jó híreket innen a befektetők – értékelt a K&H Értékpapír Zrt.

Tartja a jegybankelnökváltás után elért jó formáját a forint. Kedd délben az euróval szemben már a 398-as szint alatt cserélt gazdát, miközben egy dollárért kevéssel kellett többet adni 363 forintnál a bankközi devizapiacon. A héten alapvetően csak külföldi fejlemények, adatok mozgathatják az árfolyamokat, mindenekelőtt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntése és egyéb bejelentései. A Központi Statisztikai Hivatal e héten nem tesz közzé makrogazdasági mutatót, s a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa is csak jövő kedden tartja ülését, amely azért kap a szokottnál nagyobb figyelmet, mert ez lesz Varga Mihály első fellépése. Elsősorban az emelkedő inflációs kockázatokkal kapcsolatos jegybanki kommentárok lehetnek érdekesek – vélik az Erste elemzői.

Indul a japán kamatdöntő ülés

Ma kezdődik a japán jegybank kétnapos ülése, ahol a jegybanki alapkamat mértékéről döntenek. A várakozások szerint nem lesz változtatás, marad a 0,5 százalék, azonban a döntést követő kommentárokból lehet következtetni a jövőbeli kamatpályára. Jelenleg a piac 1 kamatemelést áraz, ami az év második felében érkezhet.

Ami az egyéb árupiaci termékeket illeti, az energiapiacon ismét ellentétes mozgásokat láttunk. Míg az olajfajták drágultak – az északi-tengeri Brent 1,2 százalékkal, 71,93 dollárra, az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 1,27 százalékkal, 68,44 dollárra, addig a nemzetközi gázügyletek elszámolásánál irányadó TTF-típus jegyzése 1,09 százalékkal, 40,78 euróra csökkent a rotterdami árutőzsdén.

Az olajár-emelkedés mögött a K&H Értékpapír szerint a vörös-tengeri geopolitikai feszültségek és a kínai gazdasági stimulus bejelentése állhatnak, így annak ellenére is emelkedést mutatnak az olajárak, hogy az amerikai és globális gazdasági várakozások a vártnál jobban visszaestek valamelyest.

A nemesfémeknél már egyértelmű az irány, mind az arany, mind az ezüst unciájának (1 uncia=31,1035 gramm) az ellenértéke felfelé tartott, az előbbié 0,9 százalékkal, délre 3033 dollára, dollárig jutott, az utóbbié 1,35 százalékkal, 34,775 dollárrig.

Az aranyat a közel-keleti események tartják 3000 dollár felett – hangsúlyozta az Erste. Éjjel Izrael bombázta a Gázai-övezetet, ami a többhónapos tűzszünet felrúgását jelenti és a régióban tapasztalt feszültség növekedését okozza. Az arany árfolyamára emellett hatással volt a lélektani határ áttörése is, ami vonzóvá teheti a pénzügyi befektetők számára is az eszközt. A befektetők továbbra is negatívan állnak az amerikai gazdasági kilátások előtt.

A kriptoeszközök viszont zuhanórepülésben vannak. A nagyobbak közül a bitcoin árfolyama 1,97 százalékkal, 82 850 dollárra, az etheré 2,47 százalékkal, 1896 dollárra, a solanaé 4,25 százalékkal, 124,59 dollárra esett.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Felvásárlással erősít az AstraZeneca

A felvásárlási célpont az EsoBiotec belga biotechnológiai vállalat. A tranzakción keresztül az AstraZeneca hozzájut az EsoBiotec technológiájához, ami képes az immunsejtek genetikai módosítására közvetlenül a szervezetben, ami a jelenlegi, hetekig tartó folyamat helyett percek alatt lehetővé teszi az átalakító sejtterápiás kezeléseket. Az AstraZeneca papírjai 0,75 százalékos csökkenéssel zártak tegnap.

Új korszakot hozhat a BYD töltője

A BYD bemutatta a legújabb nagyfeszültségű, 1000 voltos rendszerrel felszerelt töltőállomását, amelyet elektromos személygépjárművek gyorstöltésére terveztek. Ezek mindössze 5 perc alatt 400 kilométeres hatótávolságot biztosítanak és 1 MW (1000 kW) töltési csúcsteljesítményt érnek el, amit a BYD Han L modelljén teszteltek. A Megawatt Flash Charger jelentős ugrást jelent a töltési technológia terén, felülmúlva versenytársai teljesítményét. A BYD elnöke, Wang Chuanfu bejelentette, hogy több mint 4000 új típusú töltőállomást telepít Kínában.

Ismét az Nvidiára figyel a piac

Kedden kezdődik az Nvidia éves technológiai konferenciája az Egyesült Államokban. A március 21-ig tartó rendezvényen mesterséges intelligenciával, robotikával és kvantumszámítástechnológiával kapcsolatos panelbeszélgetések és viták kerülnek megrendezésre, valamint olyan vállalatok kiállításai tekinthetőek meg, amelyek bemutatják, hogyan használják az Nvidia termékeit. A cég várhatóan bemutatja legújabb AI-chip zászlóshajóját, a Blackwell Ultra-t, ami az Nvidia meglévő Blackwell chipjének továbbfejlesztett változata. Várhatóan szó esik a Rubin névre keresztelt következő generációs GPU-platformról is, mely a Blackwell helyét veszi majd át az Nvidia AI-processzorok hierarchiájának csúcsán. A mesterséges intelligencia chipek mellett Jensen Huang, az Nvidia a vezérigazgatója várhatóan beszámol a cég humanoid robotokkal kapcsolatos fejlesztéseiről is. A konferencia részeként megrendezik első Kvantum Napot is, amelynek keretében Huang olyan kvantumszámítástechnikai cégek vezetőivel, mint például a D-Wave, az IonQ, a Rigetti tart panelbeszélgetést.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41510 42100 +0,26% 41750 41760 1 706 187 350 HUF 2026-10-16 09:44:48
MOL 5070 5020 5080 +0,40% 5065 5070 328 890 860 HUF 2026-10-16 09:44:30
MTELEKOM 2678 2656 2678 +0,68% 2674 2678 39 438 368 HUF 2026-10-16 09:44:39
RICHTER 12770 12680 12800 +0,47% 12750 12770 80 748 330 HUF 2026-10-16 09:44:21
OPUS 218 215 219 +0,93% 218 218 1 185 363 HUF 2026-10-16 09:38:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG