3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az EKB mai ülése tartósabban alacsony kamatszintet vetít előre, ami a dollár erősödését, a bankrészvények zuhanását és a legtöbb tőzsde süllyedését okozta. Itthon a BUX egy százalék feletti mértékben csökkent, de nemcsak az OTP volt ebben a ludas. Jónak értékelik az Állami Nyomda jelentését.

Mai, a piacokon nagyon várt ülése után az EKB kijelentette, hogy további olcsó hitelekkel fogja segíteni a bankrendszert. A kamatok pedig egész évben a jelenlegi alacsony szinten maradhatnak, az eddig vártnál tovább. (Korábban a nyár végéig várták biztosan a kamat szinten tartását.)

A gyengülő európai gazdaság a jelek szerint nem engedi, hogy az Eurózóna jegybankja visszavegyen a stimulusokból. Bár a gazdasági stimulus és a tartósabban alacsony kamat jó lehetne a részvénypiacoknak, az EKB borús képe a gazdaságról inkább rossz hír.

Ezért történhetett, hogy az utóbbi volt az erősebb, és az európai részvényindexek mínuszban zártak. A német DAX index 0,6, a francia CAC 0,4, a brit FTSE 100 pedig 0,2 százalékkal süllyedt. Az amerikai mutatók állítólag szintén az európai hírek miatt szenvednek, főleg a bankok és néhány technológiai óriás húzza le őket. A főbb indexek ott is 0,5-0,7 százalékos mínuszban vannak.

Nem csak az OTP esett

A BUX index 1,1 százalékkal esett, az OTP 1,2 százalékkal 11 900-ra. A bankpapír két napja 12 050-en még történelmi rekordot döntött. A Richter és a Mol egyaránt 1,3 százalékkal süllyedt, 5250 és 3290 forintra. Az Opus és a Konzum egész nap fel volt függesztve, még ma este nagyobb bejelentés várható tőlük.

További árfolyamok itt láthatók

A vesztesek között van az Akko (volt Plotinus) és az AutoWallis, a nyertesek mezőnyét a 4ig és az ANY Biztonsági Nyomda vezeti. Ez utóbbi szerda este tette közzé gyorsjelentését. A forint gyengült, 315,90 az euró, 0,70 forinttal drágább. A dollár nagyot erősödött a nemzetközi piacokon.

Jó volt a Nyomda jelentése

Elégedettek lehetünk a Nyomda tavalyi évével – írja a KBC Equitas hírlevele. Folytatódott a dinamikus növekedés, a társaság 30 milliárd feletti árbevételt ért el. “A profitsor már kevésbé szép”, a költségek megemelkedése miatt az üzemi eredmény csökkent, “de így is szép, 79 forintos osztalék ütheti a részvényesek markát”.

Ez 5,8 százalékos éves osztalékhozamnak felel meg. Megkezdődött az új üzemcsarnok építése, ami a kapacitások bővítésével a további növekedéshez járulhat hozzá – teszik hozzá.

Bankok a pácban

A bankoknak rendszerint nem tesz jót az alacsony kamat, csökkenti a kamatmarzsukat. Nem csoda, hogy ma ezek a részvények húzták le az európai tőzsdéket. A Banco Sabadell hét, a Deutsche Bank és a Commerzbank öt-öt, a Société Generale négy százalékkal esett.

Az erősödő dollár lehet az oka, hogy a nemesfémek kissé esnek, bár az alacsonyabb kamat pozitív hatású rájuk nézve. Az olaj szerény pluszban mozog.

Mit adhat nekünk a CECE?

“Március 14-én a záróárak alapján változik a CECE index összetétele. Kikerül az indexből a Waberer’s, a lengyel Alior bank és a cseh PFNonwovens (Pegas)” – írta ma az Erste Befektetési. Bekerül viszont az ANY Biztonsági Nyomda és a cseh Kofola. A változások néhány esetben számottevő hatást válthatnak ki, a legjelentősebbet a Kofola és az ANY esetében – véli a brókercég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG