3p
Tegnap még Európa örült nagyon az amerikai monetáris politika normalizálódásának, de aztán az ébredező amerikaiak a profit zsebre tétele mellett döntöttek. Így aztán lett egy szép esés, ami ma már Európában is folytatódik. A Telekom gyógyul a tegnapi incidens után.

Szerdán este, mikor a FED meghozta kamatemelési döntését, és jelezte, hogy a folyamat jövőre is zajlani fog, óriási zsákolás kezdődött, úgy tűnt, mintha mégis le akarna zajlani a karácsonyi rali. Tegnap reggelre Európában már eufóriává fokozódott a hangulat, a DAX 3 százalék feletti pluszban volt.

S&P 500

Az amerikai kerekedés kezdetén még volt egy kísérlet a további emelkedésre, de aztán elfogytak a vevők, az árak szép lassan lefordultak, és végül nagyjából oda esett vissza minden, ahol a kamatemelés előtt volt. AZ S&P 500 ezzel vissza is esett a 200 napos mozgóátlag alá, az már teljesen átjáróház lett, ahogy a charton is jól látható. A Nasdaq Composite még éppen megállt 5000 ponton, de az egész évben várt stabil kitörés úgy tűnik, idén már elmarad.

Ez azt jelzi, hogy nincs trend: egyensúly alakult ki az idén az év nagy részében jellemző árszinteken, pár százalékkal a csúcsok alatt. Mondhatni ugyanannyi a vevő, mint az eladó. Az ilyen tartós egyensúly viszonylag ritka, most vélhetően a szokatlanul hosszú ideig tartó laza monetáris politika idézhette elő ezt a helyzetet.

Amerikát követve Ázsia is korrigált, a Nikkei mindjárt 2 százalékot esett. Az európai indexek is lefelé tartanak, a DAX és a CAC-40 egyaránt 0,6 százalék mínuszban tartózkodnak.

Friss árfolyamok >>>

A BUX is esett kezdetben, de most már felkapaszkodott: elsősorban a Telekomnak köszönhetően, melyet tegnap megviselt a kormányzati megrendelések körüli huzavona, de ma két százalékkal 405 forintra emelkedett vissza a papír, úgy tűnik, nem eszik olyan forrón a kását.

Közben a többi blue chip is magához tért, az OTP 5900 forint, a Richter kis emelkedéssel 5530 forinton van, ismét csúcsközelben. A Mol minimális mértékben esik, de tartja 14 ezer forint fölötti értékét.

A forint továbbra is gyengécske, 316-hoz közelít az euróhoz képest, ellenben a török líra harmadik napja szárnyal, már csak 3,16-ot kell belőle adni egy euróért, míg pár napja ez az érték még 3,30 volt.

Az arany megint sokéves mélypontja közelében van, 1053 dolláron, az olajár még több éves mélypontján. A WTI kevéssel 35 dollár alatt, a Brent 37 dolláron cserél gazdát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42650 42650 43400 -0,02% 42620 42650 9 172 419 530 HUF 2026-11-05 15:46:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4974 4980 3 869 317 078 HUF 2026-11-05 15:46:23
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2874 873 442 092 HUF 2026-11-05 15:46:02
RICHTER 12940 12850 13000 +0,31% 12940 12950 613 496 760 HUF 2026-11-05 15:44:41
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 37 846 822 HUF 2026-11-05 15:46:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG