3p
Ma már emelkednek a tőzsdei árfolyamok az USA-ban, a jó banki gyorsjelentések nyomán. Európában azonban a piros szín volt az úr. Budapest jó formáját hozta, a Mol és a Richter vezették a mezőnyt. A forint szilárd, az eurót 324-nél is jegyezték. Megnyugvás jött Törökországban
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

A szerdai nagy zuhanásból látszólag nem sok maradt, az USA-ban emelkednek a részvényárfolyamok, még ha a kezdeti lelkesedés csökkent is. Az S&P 500 index 0,7, a Nasdaq Composite 1,3, a Dow Jones ipari átlag 0,4 százalékkal emelkedik. Európában a német, francia, brit indexek 0,1-0,2 százalékkal süllyedtek csak, az olasz mutató fél, a spanyol 1,3 százalékos eséssel tűnt ki.

Megkezdődött az amerikai gyorsjelentési szezon, a bankokkal, mint JPMorgan, Wells Fargo, Citigroup és PNC Financial. “Jó alaphangot adtak a nagy amerikai bankok a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezonnak” – írta az Erste Befektetési hírlevele.

“A JPMorgan szép számokat közölt, az elemzőket is sikerült pozitívan meglepni. A Citigroup jelentése is még jónak mondható, de a Wells Fargo jelentése már kicsit felemás. Összességében azonban nem tűnnek rossznak az eredmények, így optimistán tekinthetnek a befektetők a jelentési szezon további részére is” – írta a KBC Equitas.

324 is volt az euró

Itthon a BUX index 1,2 százalékkal emelkedett, Nyugat-Európával ugyan szembe menve, de a varsói tőzsdemutatóval megegyező mértékben. Prága, Bukarest kissé esett. A vezető papír a Mol volt, 2,2 százalékkal 2966-ra ment fel. Az OTP 0,8 százalékkal 9910-re javított, a Richter 1,6 százalékkal 5200-ra.

További árfolyamok itt láthatók

A negyedik legnagyobb forgalmú részvény a 4iG volt, amely 0,7 százalékkal emelkedett. Az Opus viszont 2,7 százalékkal esett. A forint erősödött, 324,65 az euró péntek késő este, sőt korábban a 324 forintot is súrolta.

Autó itt, autó ott

A Ford eladásai 43 százalékkal visszaestek Kínában, a részvény két százalékkal esik, szorosan a nyomában a General Motors papírja. A csőd szélén egyensúlyozó Sears a múltkori zuhanás után most 26 százalékkal emelkedik.

Oregon állam 13 milliárd dollárnyi “adóhitelt” vont meg a teslától, amit a napenergia támogatására szántak – írta a SeekingAlpha. A SolarCity állítólag duplájára felfújt árakkal operált, hogy több támogatáshoz jusson. A Tesla részvénye éppen stagnál.

Félelem-index

Az olaj most esik, de volt ma pluszban is. Az egyik legfontosabb szervezet tegnap tett közzé jelentést a piacról, erről itt írtunk.

A továbbra is tartó idegességet, óvatosságot jelzi, hogy az emelkedő tőzsdei árak ellenére az S&P 500 indexre kötött üzletek volatilitását mérő VIX index ma is emelkedik, 26,70 az értéke. A közeli határidős VIX pedig 23 pontnál áll. Ezek bőven az átlagon felüli értékek.

Kriptók és törökök

A kriptodevizák is estek valamennyit a részvényindexekkel párhuzamosan, de nem olyan sokat. A bitcoin, amely mostanában meglepően stabil, pár százalékkal van lejjebb az egy héttel korábbinál, 6200-6300 között. Az ether 12 százalékot esett ez idő alatt, a ripple (XRP) 16-ot.

Elengedték a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztort, a líra erősödött, a török részvények két százalékkal mentek fel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG