1p
Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom.

Az ünnepélyes eseményen Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével a szerződést, amely elsősorban a felnőtt és az utánpótlás válogatottak támogatásáról szól, de az amatőr futball számára is segítséget jelent.



Komoly források a TAO-pénzekből

"A kormányzat által kialakított TAO-pénzeknek köszönhetően az utánpótlás és az amatőr labdarúgás komoly forrásokhoz jutott, ugyanakkor a profi futball üzleti alapon szerveződik, a válogatott pedig ebbe a kategóriába tartozik - mondta Csányi Sándor. - Emellett természetesen külön öröm, hogy a Telekommal aláírt megállapodás az amatőr futballra és az utánpótlás-nevelésre vonatkozóan is segítséget jelent a 10 éves stratégia mentén dolgozó szövetségünknek."

Christopher Mattheisen úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a Telekom jó partnere lesz az MLSZ-nek és a magyar futballnak, s a cég a lehetőségeihez mérten újszerűen és sokoldalúan igyekszik majd segíteni a szövetséget.

"A fejlődéshez, az előrelépéshez, illetve a sikeres magyar labdarúgás felépítéséhez szeretnénk hozzájárulni, ami pedig az amatőr futballal kapcsolatos támogatást illeti, igyekszünk az MLSZ-szel közösen olyan programokat kidolgozni, amelyek ezen a területen komoly segítséget jelentenek a szövetségnek" - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

TAO-pénzek a labdarúgásba: Csányi Sándor és Orbán Viktor, a sportág nagy szerelmesei



Nem egy-két meccs után dől el minden

Csányi Sándor a válogatott eddigi vb-selejtezős szereplésével kapcsolatban azt mondta, az MLSZ és a csapat is sok kritikát kapott, különösen a Hollandiától elszenvedett 4-1-es vereség után, de meggyőződése, hogy nem egy-két mérkőzésen "dől el minden."

"Ha a továbbiakban is azt az utat követjük, amelyet előzetesen kijelöltünk, akkor eredményesek lehetünk - fogalmazott az MLSZ elnöke. - Egyértelműen előrébb járunk, mint 2010 előtt, ezt bizonyítja a világranglistán átlagban elfoglalt helyünk, illetve az Egervári Sándor szövetségi kapitány vezette csapat 65 százalékos sikeraránya. Bízom abban, hogy eredményesen vesszük a vb-selejtezőket, de akkor sem fogom elveszíteni a hitem, ha most nem jutunk ki a vb-re."

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG