2p
Az árbevétel ugyan csökkent, de csak az energia üzletág feladása miatt. Az Origo és az Infopark eladása szépen hozott a konyhára - több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom eredménye 2016 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

A társaság konszolidált árbevétele 7,6 százalékkal 145,1 milliárd forintra csökkent, míg a társaság részvényeseire jutó adózott eredmény 10,7 milliárd forint lett, ami több mint négyszerese a 2015. első negyedévi 2,5 milliárd forintos profitnak.

Az energia kiesett, a többi üzletág jól megy

A bevételek csökkenésének oka elsősorban az energia üzletágból való kilépés. Ettől eltekintve viszont az alaptevékenységből származó bevételek összességében 1,8 százalékos javulást mutatnak (mobil: +2,1%, vezetékes: +2,3%, rendszerintegráció és információtechnológia: +24,2%).

Az ingatlanmegállapodás (az Infopark eladása) és az Origo eladása viszont összesen mintegy 5,1 milliárd forint egyszeri profitot jelentett.

A szabad cash flow 11,2 milliárd forinttal, 9,7 milliárd forintra javult - ez azért fontos hír a Telekom dolgozóinak, mert ettől a mutatótól függ, hogy kapnak-e majd az év végén 100 ezer forint értékű részvénycsomagot.

Tartják a tervet

A jelentés idézi Christopher Mattheisent, a társaság vezérigazgatóját, aki elmondta: "a jelenlegi teljesítmény összhangban van a várakozásainkkal és örömmel tartjuk korábbi célkitűzésinket. A mostani negyedév egyszeri nyereség-fokozó tételeire számítottunk, és azok hatását figyelembe vettük terveinkben."

A publikus célkitűzések szerint a Telekom az idén 580-590 milliárd forint árbevételt vár a tavalyi 656,3 milliárd forint után, és 187-191 milliárd forint EBIDTA-eredményre számít a 2015. évi 187,3 milliárd forint után. A társaság az idei év után 25 forintos részvényenkénti osztalékot céloz meg, míg a 2015. év után 15 forintot fizet.

Címlapképünkön a Magyar Telekom 50 milliárdból 2018-ra felépülő új székházának látványterve - itt olvashat róla többet >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45850 45360 46250 -0,54% 45840 45850 4 153 320 830 HUF 2026-07-22 14:50:50
MOL 4342 4298 4346 +0,32% 4340 4342 855 326 658 HUF 2026-07-22 14:51:03
MTELEKOM 2658 2650 2678 -0,23% 2656 2658 165 069 760 HUF 2026-07-22 14:49:38
RICHTER 11750 11650 11870 -0,25% 11730 11750 776 708 150 HUF 2026-07-22 14:49:39
OPUS 366 358 366 +2,09% 360 366 4 518 809 HUF 2026-07-22 14:33:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elromlott a hangulat a pesti börzén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:43
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG