2p
Tegnap az amerikai FED elnöke ismét bizonytalankodott a kamatemelést illetően, ezután a vevők meg is rohanták a tőzsdét. Ugyanezt teszik most világszerte és nálunk is, közben néhány rekord is született: örökös csúcson a Facebook, az amerikai piacok pedig éves tetőn. Az OTP is újra közelíti 7000 forintos csúcsát.

A bizonytalankodást már megszokhattuk Janet Yellen amerikai jegybankelnöktől, de a tegnap esti reakciója minden logikának ellentmondani látszik. A munkanélküliség már régóta a kívánatos szinten, és most immár az infláció is felugrott 1,7 százalékra, ami lényegében a 2 százalékos cél. A FED mégis bizonytalankodik a kamat megemelésével, noha az még mindig extrém alacsonyan van.

Facebook

A tőzsdéket ez némiképpen váratlanul érte, így a vevők aktivizálódtak a kereskedés végén, éves csúcsra küldve az indexeket. A Facebook 116 dolláros áron eddigi legmagasabb záróárát érte el, ennél magasabban csak február elején járt napon belül.

Ázsia is követte Amerikát, a Nikkei kivételével, amely 1,3 százalékot esett. Kína egyenesen szárnyalt, a Sanghaj Kompozit így el is érte újra a bűvös 3000 pontos szintet, amely sokáig lefelé volt áttörhetetlen, most pedig masszív ellenállásként viselkedik.

Még egy kedvenc index van, ami egy nagy kerek szinttel viaskodik ismét: a DAX, 10 ezer ponton. Ez mára 1,3 százalék pluszt jelent, de a francia index 1,7 százalékos előnyben van mára, és általában is egész Európát elárasztják a vevők.

DAX. Két hét alatt negyedszer próbálkozik a 10 ezer pontos szinttel

A BUX is másfél százalékot emelkedik 26 140 pontig, a fő húzóerő az OTP, 2,3 százalékot ugrik 6890 forintig. A Mol 1,6 százalékot emelkedik, a Richter 1,2-t, ára így 5500 forint.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG