2p
Csendesek a nemzetközi tőzsdék, a BUX viszont gyengül, főleg a Molnak köszönhetően. Mészáros Lőrinc cégeit viszont ma ma ismét veszik a felvásárlási ár fölött, nem is kevéssel. A lengyel zloty ereje töretlen, a forint hozzá képest lemaradó. Emelkedik a múlt héten nagyot zuhanó olajár.

Az amerikai tőzsdéken érdekes folyamat alakult ki: miközben az S&P 500 index enyhén esik a hónap elején elért csúcshoz, 2400 ponthoz képest (persze nincs túl messze tőle 2373 ponton), addig a Nasdaq töretlenül tartja magát az 5900 pontos csúcson. Ismét a technológiai részvények idejét éljük, közülük most a Netflix emelhető ki, igen szépen teljesít.

Netflix

Az európai tőzsdék őrzik a múlt heti komoly nyereségeket, jót tett, hogy Hollandiában bukták a választást a nacionalista erők. A BÉT ma is esik, elsősorban a Molnak köszönhetően: az olajpapír egy százalékkal van lejjebb 20 580 forinton, míg a BUX bő fél százalékot esik, 32 175 pontig.

Ma újra nekiszaladtak a vevők a Mészáros Lőrinc által felvásárlás alatt álló cégek papírjainak: az Opimust 50 forint, a Konzumot 128 forint, utóbbi 7 százalékos emelkedés. Az ár magasnak tűnik a felvásárlási ajánlat 90 forint alatti árához képest, nem tudjuk, ki és miért veszi 50 százalékos felárral a papírt.

Továbbra is erősödik a lengyel zloty, eurónkénti 4,26-os árfolyamával éves csúcsát közelíti. A forint ehhez képest alig mozdul, eurónként 308,60-on tartózkodik. A dollár gyengült, egy euróért 1,08-at adnak belőle. Talán túl sokan játszottak az emelkedésre a Fed kamatemelése előtt, de nincs már, aki vegyen, így csalódotton zárják pozícióikat.

Euró/lengyel zloty

Emelkedik az olaj: a WTI 49,3 2dollár, a Brent kereken 52. Ezek még mindig jóval alacsonyabb árak, mint amik az év eddigi részében jellemzőek voltak, de a múlt heti mélyponthoz képest egy kis korrekciót láthatunk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG