2p
Több mint 6 százalékot estek ugyanis az olajárak kedden arra a hírre, miszerint Szaúd-Arábia kitermelése jóval gyorsabban fog visszaállni a normális szintekre, mint azt a szombati attak okozta sokkot követően a piac gondolta. Ez azt jelenti, hogy a hétfő estig végbement 20 százalék közeli hétfői drágulás negyede már visszajött. Kérdés, ezek után tényleg emeli-e a Mol péntektől a benzinárakat.
Olajfúrótorony a fjordban

Hullámvasútoznak a világpiaci kőolajárak. A Saudi Aramcot szombaton ért dróntámadás hatására az északi-tengeri Brent típus jegyzése 19,5 százalékkal, hordónként 71,95 dollárra száguldott – ez minden idők legnagyobb áremelkedése volt. Az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) „csak” 2008 óta nem drágult ekkorát, több mint 12 százalékot, mint tegnap.

S a sebtében elkészített hétfői elemzések máris további áremelkedést vizionáltak. Mondván, az 3-5 dolláros lehet, amennyiben a dróntámadás okozta napi 5,7 millió hordós kiesést egy hét alatt sikerül pótolni, de akár 14 dollárral magasabbak lehetnek az olajjegyzések, ha a normalizálódás tovább, akár 6 hétig is elhúzódna. Sőt egyesek már a 100 dolláros szint elérését sem tartották elképzelhetetlennek.

Ám kedden nemhogy még feljebb indultak az árfolyamok, hanem éppen ellenkezőleg, meredeken csökkentek. Több mint 6 százalékkal, a Brent ára 65, míg a WTI-é 60 dollár alá esett. Amiatt, hogy a Reuters hírügynökség szaúdi forrásokra hivatkozva azt kürtölte világgá, a közel-keleti ország olajkitermelése a vártnál jóval gyorsabban normalizálódhat. Eszerint ugyanis a szaúdiak gyakorlatilag már az 5,7 millió hordós kiesés 70 százalékát visszahozták, így már csak mintegy 30 százalékkal maradhat el a napi termelés a szokásos üzletmenettől, két-három héten belül azonban ismét a teljes kapacitással üzemelhetnek.

Kérdés, ezek után mit lép majd a Mol. A holtankoljak.hu hétfőn még a benzin 5-7, a gázolaj 4-6 forinttal pénteki áremelését vetítette előre, amiatt, hogy a dróntámadás miatt kilőtt a Brent típusú olaj ára.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41570 41190 41690 -0,38% 41580 41620 2 220 297 190 HUF 2026-04-30 09:51:10
MOL 4058 4000 4084 +0,35% 4058 4066 528 353 858 HUF 2026-04-30 09:51:37
MTELEKOM 2478 2476 2500 -0,16% 2478 2484 115 728 894 HUF 2026-04-30 09:45:47
RICHTER 12890 12720 12890 +0,94% 12890 12900 199 240 750 HUF 2026-04-30 09:47:59
OPUS 299 295 299 +1,87% 295 299 4 128 457 HUF 2026-04-30 09:42:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG