1p
A februárihoz képest 16, a januárihoz képest 48, az egy évvel korábbi márciushoz képest pedig 34 százalékos visszaesést mutatott a márciusi tőzsdei forgalom, miközben a BUX index 3,3 százalékkal esett a hónap során. A legnagyobb forgalmú brókercég ismét a Erste, követte a Concorde és az Unicredit. Az állampapír-forgalom nullára esett.

Márciusban 395 milliárd forint volt a tőzsdei részvényforgalom a Budapesti Értéktőzsdén, ami több mint 16 százalékkal marad el a februári 472 milliárd forinttól, és alig több mint fele a januári 765 milliárdnak. A január ugyan gyakran hoz magas forgalmat az év eleji portfólió-átrendezések és újévi fogadalmak miatt, ám az egy évvel korábbi állapothoz, 2012 márciusához képest is komoly, 34 százalékos a visszaesés, akkor 602 milliárd forintnyi részvény forgott a tőzsde kimutatása szerint.

A hónap során, február utolsó napja és március utolsó napja között a BUX index 3,4 százalékkal esett, igaz, a januári jelentős emelkedés még mindig pluszt jelent a BUX számára. A december végi 16 974 pontnál a március végi 18 636 pont még 9,8 százalékkal magasabb.

A legnagyobb forgalmú brókercég – mint már annyiszor – most is az Erste volt 63 milliárd forinttal, a Concorde és az Unicredit 57, illetve 46 milliárddal követte, utánuk a Wood és a KBC Securities jöttek. Érdekes, hogy bár végül tavaly év végén a tőzsdén hagyták az állampapírokat, márciusban egyetlen fillérnyi kötés sem született rájuk. Az eddig eltelt három hónap során összesen is csak 3,6 milliárd forint volt a forgalmuk, amit az OTP Bank bonyolított le egyedül, nyolc kötésben.

 

Tőzsdetagok részvényforgalma

Millió forint
Erste Befektetési 63 035
Concorde 56 678
UniCredit Bank Hungary 46 402
Wood & Company Financial 33 972
KBC Securities Fióktelepe 29 955
Equilor 28 981
Ipopema Securities 26 359
Buda-cash 18 871
Random Capital Broker 13 936
ING Bank N.V. Fióktelepe 11 279
CIB Bank 9 311
OTP Bank 8 994
Raiffeisen Bank 8 799
DB Securities Spólka 7 094
Solar Capital Értékpapír 5 965
Hugária Értékpapír 5 660
Quaestor Értékpapír 5 608
Magyar Takaréksz. Bank 3 858
Raiffeisen Centrobank 3 630
Magyar Külkereskedelmi Bank 1 880
Reálszisztéma Értékpapír 1 744
Strategon Értékpapír 1 343
Codex Értéktár 823
Hungarograin Tőzsdeügynöki 635
SPB Befektetési 234
FHB Kereskedelmi Bank 58

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG