1p
Magára talált a Richter, egy helyben álldigált a BUX és Nyugat-Európa enyhén felfelé mozdult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 18 025 ponton zárt, átlag alatti forgalom mellett. A blue chipek közül az OTP és az MTelekom szerepelt rosszul, előző 1,2, míg utóbbi 2,2 százalékot veszített értékéből és a bankpapírok 3905, a telekom részvények pedig 397 forinton fejezték be a kereskedést. Az elmúlt napokkal szemben erősödött a Richter, még pedig 1,6 százalékot, csakúgy mint a Mol (0,6 százalék) és az Egis (0,1 százalék). A Richter végül 37 880 forinton állt meg.

 

Az elmúlt napok Magyarországgal kapcsolatos negatív hírei után csökkent az eladói nyomás a magyar parketten, a forint piacán ugyanakkor jele sincs a rossz hangulatnak: a hazai deviza jó erőben, kétheti csúcsa közelében volt ma.

Felfelé mozgó értékekkel nyitott a kereskedés New Yorkban, ahol viszont holnap a hálaadás miatt zárva lesznek a börzék. A nyugat-európai tőzsdék halvány javulással zártak. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,49 százalékkal volt az előző napi záróértéke fölött.

 

A nyugat-európai tőzsdék szerdán halvány javulással zártak.


A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,49 százalékkal volt a keddi záróértéke fölött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42000 41860 42300 +0,12% 41950 42000 1 316 319 180 HUF 2026-04-29 11:44:21
MOL 4044 4020 4084 +0,10% 4030 4044 185 855 826 HUF 2026-04-29 11:43:33
MTELEKOM 2498 2490 2506 +0,32% 2496 2498 146 502 106 HUF 2026-04-29 11:41:53
RICHTER 12850 12740 12900 +1,34% 12820 12850 241 550 010 HUF 2026-04-29 11:43:11
OPUS 286 285 290 -1,38% 285 287 9 565 378 HUF 2026-04-29 11:41:44
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG