2p
A korábbi szép emelkedések java része szertefoszlott, amikor az IMF kivonult a görögökkel folytatott tárgyalásokról, de a Budapesti Értéktőzsde tartotta magát. Az OTP kifejezetten erős volt, három százalékkal ment fel, de a Mol is drágult és erősödött a forint. Az egyik brókercég szerint nem olcsó a bankpapír.

 

Jól indult a tőzsdenap pénteken, az európai tőzsdék komoly emelkedésben voltak. Délután azokban az IMF kivonult a görögökkel folytatott tárgyalásokról, és olyan nyilatkozatok hangzottak el, melyek szerint nem igazán közeledtek egymáshoz az álláspontok.

 

Ez után az európai tőzsdék is visszaadták az emelkedés nagyobb részét, és az USA indexei is megszelídültek, alacsonyabb szintre süllyedtek. Azért panasz nem lehet a piacokra, így is 0,6 százalékos pluszban zárt a DAX, 0,3 százalékkal emelkedett hat körül a Dow Jones ipari átlag, az S&P 500 pedig 0,1 százalékos pluszban maradt.

Itt az idő OTP-t venni?

A dollár erősödött, 1,13 fölül szintekről 0,1260-ra süllyedt az euróval szembeni árfolyama. A forint is jobban teljesített, 311 alatt is volt az euró, de este hatkor 311,1 forintnál járt az ár. Egy százalékkal esett a kőolaj, fél százalék körüli mértékben az arany ára.

További árfolyamok>>>>>>

Vajon a 15 százalékos esést követően itt az idő OTP részvényeket vásárolni? – tette fel a kérdést a KBC Equitas még szerdán este. Technikailag elképzelhetőnek tartottak egy rövid távú, a következő napokban, hetekben történő felpattanást a részvény piacán – ez már részben be is következett, az OTP három százalékkal drágult csütörtökön.

Nem vonzók a mutatók

Másrészről viszont az OTP értékeltsége már nem kellően vonzó, hogy a bankot körülvevő kockázatokat feledtetni tudja – vonják le a következtetést a különböző közkeletű értékeltségi mutatók alapján.

Véleményük szerint a fundamentumok egyelőre nem támogatják a jelenleginél jóval magasabb árfolyamszinteket. „Az erős támaszok lehet, hogy megfogják a papírok elmúlt napokban látott esését, a papír relatíve semleges, sőt bizonyos mutatószámok szerint magas értékeltsége viszont egyelőre óvatosságra intenek” – teszik hozzá.

A BUX összességében 1,1 százalékkal emelkedett, a Mol 1,7 százalékkal ment fel. A Richter csak negyed, a Magyar Telekom viszont két százalékkal süllyedt.

További árfolyamok>>>>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG