4p

Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztetheti. Ismét készülni kell a volatilitásra és a pozíciók óvatos menedzselésére.

Fokozott figyelemmel érdemes eljárnia a következő órákban, napokban minden kereskedőnek, befektetőnek. Különösen akkor, ha az amerikai piacokon is aktívak. Jövő hétfőn lesz ugyanis január 19-e, mely a hónap harmadik hétfőjeként, tradicionálisan az úgynevezett Martin Luther King Day emléknappal egyenlő a tengerentúlon. Ezen a napon idén sem lesz tőzsdei kereskedés, legalábbis a NYSE és a Nasdaq parkettjei biztosan zárva tartanak, de szünetet tart majd a kötvénypiac is. Az árupiacon lesz ugyan kereskedés, de rövidebb ideig. A Chicagói Értéktőzsdét (CME) érintő pontos nyitvatartási időket a Martin Luther King napra vonatkozóan itt találja.  

Óvatosan – lassan a testtel… tőkével

Az ilyen napok, hétvégék előtt érdemes figyelemmel lenni arra az általános érvényű tételre, miszerint a hasonló, kiemelt napokat követően (a piacok részleges vagy teljes zárvatartásából fakadóan) az újranyitáskor hirtelen nőhet a kereskedési volumen. Ez akár nagyobb volatilitáshoz vezethet, átmeneti, nagyobb mértékű árfolyammozgásokkal együtt.

Továbbá a befektetőknek a pozíciók nyitásánál és zárásánál érdemes tekintettel lenni a zárvatartási időre, különben akaratuk ellenére bennragadhatnak egy ügyletben, mellyel akár nagyobb veszteséget is kockáztathatnak. Hiszen a tranzakciók zárása vagy újak elindítása csak az újranyitást követően teljesül, éppen akkor, amikor a piacok a hosszabb zárást követően idegesen reagálhatnak. Ha ilyenkor van egy nem megfelelően menedzselt vételi vagy eladási ajánlatunk, elképzelhető, hogy az csak komoly veszteségek mellett tud teljesülni a piacon. Fontos tehát a kellő elővigyázatosság és kalkuláljunk az időeltolódással is!

Éberség! Január után február közepén is szünnap érkezik
Éberség! Január után február közepén is szünnap érkezik
Fotó: Depositphotos

 

Martin Luther King emléknapja
Martin Luther King Jr. (1929–1968) a polgárjogi küzdelem ikonja, politikai aktivista volt, aki erőszakmentes fellépésével segítette a faji megkülönböztetés felszámolását és a választójogi törvény elfogadását az Egyesült Államokban. Emléknapja 1986-tól szövetségi ünnep, a tőzsdéken (NYSE, Nasdaq) pedig 1998 óta teljes kereskedési szünet.

Közbeszól a geopolitika?

Különösen az árupiacon érdekes, de természetesen a részvénypiacra is hatással lehet, hogy a jelenlegi feszült helyzet (Latin-Amerika, Irán, Ukrajna) nem ismeri a kereskedési szünet fogalmát, ezért az ezeken a területeken esetleg bekövetkező változásokra, politikai fejleményekre az árupiaci instrumentumok csak lemaradással tudnak reagálni. Ez ugyancsak azzal járhat, hogy a szokottnál hevesebben reagálnak a befektetők és így az árfolyamok is.

Hogy ez mennyire valós kockázat? Nem kell messzire menni egy példáért. Alig egy hete történt, hogy a Trump-adminisztráció újabb támadást intézett a Fed ellen. Nem maradt el persze az ideges árupiaci reakció sem.

Elnöki ügy

Februárban, alig egy hónappal a hétfői kereskedési szünnapot követően gyakorlatilag megismétlődik majd a mostani forgatókönyv. Az amerikai pénzpiacok hasonló menetrendet tartanak majd, a tőzsde megint nem fog kinyitni. Akkor, február 16-én az úgynevezett Washington’s Birthday vagy más néven  President's Day (Elnökök napja) miatt számíthatunk a szusszanásnyi szünetre, összesen ismét három napig, majd az azt követő esetleges kilengésekre.



Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG