2p
A hét elején nagy erővel kitörő, majd az elmúlt két napban korrigáló OTP ma újra emelkedik, és a Mol is vele tart. Az elmúlt hetek egyik kedvence, a Nordtelekom esik. Európa ma emelkedésnek indult, és továbbra is erős az euró. Amerika szenzációs januárt tud maga mögött, vajon mi történik, ha február másodikán kikukkant a medve a barlangjából?

A hazai börzén az OTP-ről szólt a hét: hétfő nagy erővel áttörte a 11 ezer forintnál kialakult ellenállást, a korábbi csúcsot, majd két napig igen intenzíven emelkedett. Ezt két nap korrekció követte, de az ár nem esett vissza 11 ezer forintig, ma pedig már újra emelkedik 1 százalékkal 11 440 forintig.

OTP, kitörés utáni konszolidáció

A Mol 1,6 százalékkal drágul 3164 forintig, a Richter és a Telekom viszont fél százalékkal gyengülnek. A BUX mindezek hatására 0,6 százalékkal van feljebb 40 740 forinton.

Az elmúlt időszak kedvenc kispapírjai közül ma 3,6 százalékkal 62,6 forintig gyengül a Nordtelekom, a tegnap nagyot emelkedő FuturAqua egy százalékot csökken 82,6 forintig.

A főbb európai részvényindexek emelkedésnek indultak, a DAX 0,2 százalékkal van feljebb 13 323 ponton, a francia CAC-40 viszont 0,8 százalékkal 5525 pontig emelkedik.

Amerikában tegnap alig mozdultak az indexek, viszont eddig szenzációs januárt tudnak maguk mögött: az S&P 500 több mint 5 százalékkal ér többet, a Nasdaq Composite 7-tel. Mindkét index rendkívül túlvett, ugyanakkor a tapasztalatok szerint ilyenkor január utolsó napjáig, ami jövő szerda, már nem szokott lényeges visszaesés kezdődni, ellenben a február eleji medveforduló könnyen meghozhatja az időszerű kiadós korrekciót.

S&P 500. Meredek januári emelkedés, erős túlvettség.

A devizapiacok ma csendesek, de az euró továbbra is erős a dollárhoz képest 1,24-1,25 között. Sem az amerikai elnök, sem az EKB elnökének nyilatkozatai nem változtattak érdemben ezen a helyzeten.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 204 797 550 HUF 2026-11-05 14:39:49
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 440 099 660 HUF 2026-11-05 14:37:57
OPUS 202 202 214 -6,51% 202 209 17 422 696 HUF 2026-11-05 14:36:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG