2p
A tőzsdék tovább emelkednek, Amerika örökös csúcsokig, mi mást is tehetnének kamatemelés hiányában. Nálunk az OTP és a Richter emelkedik, utóbbi ugyancsak örökös csúcsnál jár. A török líra kezd felépülni a politikai káosz okozta sokkból. Az olajnak sok volt az 50 dollár, lejjebb stabilizálódott az ár.

Pénteken Amerikában ismét a csúcson járt az S&P 500, 2175 pontos értékkel. A Nasdaq is egyre közelebb van tavaly felállított örökös csúcsához, 5100 pontos értékével 3 százalék választja el ettől. A ralit feltehetőleg az táplálja, hogy a Brexit-félelmek miatt az amerikai kamatemelés további csúszását várják a befektetők.

S&P 500

Ma Európában is folytatódik az emelkedés, a DAX több, mint 1 százalékos pluszban van, 10 250 ponton. Lassan így a német index is eléri a brit népszavazás előtti szintjét, a félelem teljesen megszűnt a piacokon, a pénz viszont érkezik, köszönhetően az EKB kötvényvásárlási programjának.

A BUX is emelkedik, az OTP-nek és a Richternek köszönhetően. Előbbi 0,7 százalékkal 6890 forintig emelkedik, utóbbi ugyanilyen mértékben 5940 forintig, lényegében elérve örökös csúcsát. Kisebb mértékben a Telekom is emelkedik, 448 forintig.

Egy hónap után végre visszanyerte erejét a forint is: 312,70 az euróval szemben. Érdekesen alakul a török líra árfolyama: a befektetők korábbi nagy kedvencét alaposan megviselte a puccskísérlet majd az ezt követő tisztogatási hullám. Míg az események előtt egy euróért 3,20 lírát kellett adni, pár nap után már 3,40-et. Múlt hét csütörtökön már mutatkoztak a megnyugvás jelei, de komolyabb erősödésre ma került sor: 3,33 a kurzus.

Euró/török líra, 10 nap

Az olaj stabilan 45 dollár körül talált egyensúlyra: a WTI 44, a Brent 45,85 dolláron forog. Úgy tűnik, az 50 dollár áttörhetetlen határ lett, a túlkínálat azon a szinten már jelentős.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42870 42870 43400 +0,49% 42860 42870 8 722 674 330 HUF 2026-11-05 15:29:29
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4990 4996 3 354 015 690 HUF 2026-11-05 15:29:21
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 827 529 610 HUF 2026-11-05 15:27:16
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 30 868 546 HUF 2026-11-05 15:25:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG