2p
A rubelben és a török lírában eljött a korrekció ideje, a forint pedig hosszas pihenés után kezdett erősödni. Az amerikai tőzsdék szépen emelkedtek, Európa nem mozdul, itthon a Richter, a Telekom és a Mol emelkedik. Magasan maradt az olajár.

Tegnap hirtelen véget értek a hét korábbi részének ijedelmei: Szíriában nem eszik olyan forrón a kását, a két szuperhatalom mégiscsak meggondolja, amíg rakétákat lő egymás erőire. Ugyanakkor az Oroszország elleni szankciók miatt sem aggódnak már annyira, pláne, hogy a magasban van az olajár.

S&P 500

Az S&P 500 szépen emelkedett, közel egy százalékkal 2664 pontig, így ismét kissé távolabb került a 200 napos mozgóátlagtól, így az emelkedő trend még mindig kitart.

Ázsia és Európa ma csendes, a BÉT azonban jól teljesít. A Richter 1,1 százalékkal van feljebb 5380 forinton, a Telekom ugyanennyit emelkedik 463 forintig, a Mol 0,7 százalékot 2984 forintig. A BUX közel fél százalékkal van feljebb, 38 500 ponton.

Dollár/rubel

Mozgalmasak a devizapiacok: a hét folyamán nagyot eső rubel szépen korrigál, a tegnap előtt még 65 rubeles dollárárfolyam most már csak 61,50. A török líra esetében az eurónkénti kurzus a korábbi 5,15 fölötti érték után ma már 5,03 körül van. A forint erősödésnek indult: immár kevesebb, mint 311-et kell belőle adni az euróért.

Az olajár a magasban maradt: a Brent majdnem 72 dollár, a WTI 67 körül van.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG