2p
Az új hetet erősödéssel kezdték a nyugat-európai tőzsdék, a devizapiacok csendesek, a befektetők az egyre szaporodó kriptodevizákkal foglalkoznak.

Pénteken Amerikában egy negyedik emelkedő tőzsdenap is lezajlott, így minden idők egyik legerősebb évkezdését láthattuk, az indexek soha nem látott csúcsokat értek el. Európa is követi a nagy testvért: a DAX 0,4 százalékkal emelkedik ma 13 365 pontig, a francia CAC-40 index ugyanennyivel 5500 pontig.

A hazai börze nehezen ébred: a nagypapírokban gyakorlatilag semmi elmozdulás nincs, ilyen is ritkán fordul elő. A kisebbek közül a CIG Pannónia említhető egy százalékos emelkedéssel 505 forinton, és a ritkán említésre kerülő Nordtelekom, amely 4 százalékkal emelkedik 24 forintig, igaz, ez egyetlen árlépéköz, vagyis 1 forintos emelkedés. A forgalom 90 millió forint benne, ami önmagában nem lenne egy nagy szám, de a mai kereskedésben ez negyedik helyre emeli a papírt a forgalmi listán.

A devizapiacokon csak kis mozgások vannak, az egyetlen érdemleges esemény a török líra erősödése: a tavaly sokat szenvedett deviza immár két hónapos csúcson van, egy euróért kevesebb, mint 4,50-et kell belőle adni.

A világot most leginkább a kriptodevizák tartják lázban, melyekből egyre több van, és egész ijesztő, hogy már 44 van, amelyik összesen 1 milliárd dollárt ér, és ezer, amelyik 1 milliót. Szaporodnak, mint a gomba, jó üzlet, aki tud, létrehoz egyet, amíg találnak valakit, aki megveszi.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40660 40250 41390 -1,31% 40650 40670 16 624 503 750 HUF 2026-11-06 14:45:25
MOL 4858 4812 4980 -2,49% 4852 4858 2 524 093 202 HUF 2026-11-06 14:46:05
MTELEKOM 2900 2822 2940 +1,05% 2904 2910 1 317 503 742 HUF 2026-11-06 14:42:05
RICHTER 12900 12820 12980 -0,54% 12900 12910 1 428 722 320 HUF 2026-11-06 14:44:59
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 52 197 581 HUF 2026-11-06 14:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG