2p

Gyengültek tegnap az irányadó new york-i tőzsdemutatók.

Az Egyesült Államokból tegnap érkező hírek közül magyar szempontból a legfontosabb az volt, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan Budapesten találkozhatnak egymással, a béketárgyalások céljából. A nemzetközi kereskedelmet és gazdaságot illetően a legérdekesebb megnyilatkozást a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője, He Yongqian tette, aki azt mondta, hogy Kína nyitott a kereskedelmi tárgyalásokra az Egyesült Államokkal. Ezzel szemben az amerikai kereskedelmi főképviselő, Jamiesson Greer a CNBC-nek adott interjúban azzal vádolta Kínát, hogy megpróbálja ellenőrzése alá vonni a globális technológiai ellátási láncokat.

Mint ismert, az újabb, kínai ritkaföldfém-korlátozásokkal kapcsolatos bejelentésekre Donald Trump 100 százalékos vámok kivetésével reagált, november 1-jétől.

A tegnapi amerikai kereskedésre még nem hatott pozitívan a békülékenyebb kínai hangvétel. 

Árfolyam

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 301,07 ponttal, 0,7 százalékkal 45 952,24 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 42,06 ponttal, 0,6 százalékkal lett kevesebb, 6629 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 107,54 ponttal, fél százalékkal, 22 562,54 pontra korrigált.

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45890 45550 45960 +0,81% 45870 45890 2 787 558 950 HUF 2026-06-30 14:06:57
MOL 3692 3660 3708 +0,44% 3690 3692 726 408 720 HUF 2026-06-30 14:08:47
MTELEKOM 2628 2604 2666 -0,68% 2628 2632 600 374 498 HUF 2026-06-30 14:08:16
RICHTER 12250 12050 12250 +1,49% 12240 12250 433 012 940 HUF 2026-06-30 14:04:40
OPUS 360 352 362 +0,56% 359 360 11 988 587 HUF 2026-06-30 13:59:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG