2p
A török líra 33 százalékos 3 napos zuhanása után most eljött az időszerű korrekció, amit más valuták, köztük a forint, és a tőzsdék is emelkedéssel nyugtáznak. Erősödik a Mol és a Richter, gyengélkedik viszont a Telekom. Romokban a kriptodevizák, a bitcoin még tartja magát a kritikus szinten.

Úgy tűnik, a líra teljes összeomlása után megjött az időszerű korrekció. Miután csütörtök és hétfő között, vagyis 3 kereskedési nap alatt értékének harmadát vesztette el a török valuta, időszerűvé vált egy kis erősödés, függetlenül attól, hogy végül hogyan kerül majd egyensúlyba a török gazdaság.

Euró/török líra

A csütörtöki 6 lírával szemben tegnap 8-at kellett adni egy euróért, most 7,40 körüli az érték, ezzel nagyjából a tegnapi gyengülést sikerült ledolgozni.

Euró/forint

A tegnapihoz képest a forint is erősebb szinten van, bár a reggel elért eurónkénti 322-t egyelőre nem sikerült tartani, 323,30 az árfolyam.

A részvénypiacok közül Ázsiában a Nikkei ment nagyot, több mint 2 százalékot, az európai indexek nagyjából fél százalékkal emelkednek. A BUX 0,8 százalékkal erősödik közel 36 ezer pontig, a Mol 1,3 százalékkal van feljebb 2810 forinton, a Richter egy százalékkal 5060 forinton, az OTP közel fél százalékkal 10 060 forinton. A Telekom ugyanakkor egy százalékot gyengül 399 forintig.

Zuhannak a kriptodevizák: teljes piaci kapitalizációjuk 200 milliárd dollár alá csökkent, miközben a korábbi mánia idején 800 milliárd felett volt, és ezen belül régóta először több mint 50 százalékos súlyt képvisel a bitcoin. A többi kriptodeviza közül sok 20-25 százalékkal zuhant, a bitcoin pedig a 6000 dolláros támasz szinten tartózkodik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG