1p
Egy friss elemzés szerint az elmúlt hónapok mélyrepülése után hosszantartó emelkedés jöhet a Magyar Telekom részvények árfolyamában. A KBC Equitas elemzői mindemellett fenntarthatatlannak tartják az 50 forintos osztalékot.

Itt az idő az osztalékralira?

A KBC Equitas elemzői szerint nem kizárt, hogy a szokásos év eleji osztalékrali miatti áremelkedést láthatjuk már napok óta a Magyar Telekom piacán. Amennyiben valóban így van, úgy az árfolyam emelkedése akár hetekig is kitarthat, hiszen az utóbbi években december végétől egészen április elejéig húzódott az osztalékfizetés előtti erősebb periódus. Bár arra nincs garancia, hogy idén is hasonló folyamatok bontakoznak ki, érdemes lehet szoros figyelemmel követni a részvényt - írja a KBC.

Az elemzők szerint az osztalékrali akár a 450 forintos magasságig is repíthetné a papírt, ha az elmúlt négy évben megfigyelhető minta ezúttal is ismétlődik, tehát az árfolyam az erősebb év eleji periódusban száz forint körüli emelkedést produkál. A KBC szerint a mostani helyzet annyiban lehet más, hogy jelenleg a részvény árfolyama sokkal alacsonyabb szinteken áll, mint korábban bármikor, vagyis elképzelhető, hogy emiatt a felpattanás is kisebb mértékű lesz (hiszen alacsonyabb bázisról egy korábbiakkal megegyező százalékos elmozdulás kisebb nominális változást jelent).


Vannak bőven katalizátorok

- Az elemzés szerint az osztalékrali katalizátoraként szolgálhat a papírok meglehetősen vonzó osztalékhozama. A konszenzus szerinti 50 forintos osztalékkal számolva a részvények 13 százalékos osztalékhozammal kecsegtetnek, ami rekordmértékben, közel 8 százalékponttal haladja meg az állampapírpiaci hozamszintet.

- Ezzel az értékkel a Telekom mostanra meglehetősen közel került a cseh Telefonica hasonló mutatójához, melyre korábban csak kevés esetben volt példa. A régiós szektorban a Telefonica hagyományosan a legmagasabb relatív osztalékhozamot kínálta az utóbbi években.  

- A KBC Equitas elemzői szerint ugyanakkor figyelni kell arra, hogy az 50 forintos osztalék fizetése hosszabb távon fenntarthatatlan. Amennyiben már az idei évben csökkenő osztalékkifizetést jelentene be február közelében a Telekom, az – kiindulva a szektorban az utóbbi időszakban megfigyelhető hasonló jelenségekből - kedvezőtlen befektetői fogadtatásban részesülne. Mindenesetre a részvény még a legpesszimistább, 40 forintos elemzői osztalékvárakozással kalkulálva is 10 százalék feletti hozamot kínál, a hosszú lejáratú kötvényekhez képest mutatkozó prémium pedig 4,5 százalékpontos.  

- Az elemzés felhívja a figyelmet arra is, hogy nemcsak osztalékalapon, hanem az EV/EBITDA mutató szerint is vonzó szinteken jár a részvény. Hasonlóan alacsony értékeltségre a 2008-09-es válság idején volt példa, amit a régiós szektortársaknál az elemzői várakozások szerinti erősebb eredménynövekedés semmiképpen sem indokol.

- 380 forintos valós érték mellett tartás ajánlást fogalmaz meg a KBC intézményi elemzője, vagyis a jelenlegi árszintekről már nem lát érdemi felértékelődési lehetőséget. Potenciális katalizátort jelenthet szerinte, ha az Európai Bíróság a három év alatt befizetett telekomadó visszafizetését rendeli el a cég számára. A papíronként 72 forintos összeg sorsával kapcsolatos bírósági döntés azonban akár jelentősebben is elhúzódhat.
A Magyar Telekom elmúlt 2 éve /Forrás: Dealbook Privátbankár/



- Az elemzők figyelmeztetnek, hogy a Magyar Telekom a működését számos ponton negatívan befolyásoló környezettel szembesül: gyenge a lakossági fogyasztási hajlandóság, a vállalatot újabbnál-újabb különadókkal terhelik (ezek közé tartozik a telefonadó, a közművezetékadó, de akár a központi rezsicsökkentés is). A negyedik mobilszolgáltató indulása továbbra is kockázati faktorként azonosítható, a korábbi tervekhez képest jókorát csúszó indulás ellenére is. Ahogy a piaci pletykákban szereplő Türk Telekom esetleges magyar piaci megjelenése is.

- A KBC Equitas szerint hosszabb távon 35 forintra eshet a Telekom osztaléka, miután intézményi elemzőnk szerint 2014-ben 21, 2016-ban 14, 2019-ben pedig 31 milliárd forintos kifizetéseket jelenthet majd a lejáró 900, 1800 és 2100 megahertzes frekvenciasávok megújítása. Amennyiben a nemzetközi piacokon elromlik a hangulat, az a Magyar Telekom árfolyamára is negatív hatással lehet. Ez ugyanis, ahogy a hazai makrogazdasági kockázatok fokozódása is – ami jellemző lehet a tavaszi jegybankelnök választás előtt – a hazai állampapírpiaci hozamok emelkedéséhez vezethet, ami a Telekom osztalékhozam alapú vonzalmán sokat erodálhatna - áll a KBC Equitas szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzésében.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG