2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,77 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 42 626,71 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője fordulatként értékelte a csütörtöki kereskedést, mivel több nap után ez volt az első, amikor a BÉT nem teljesített alul az európai részvénypiacokhoz képest. Varga Zoltán szerint az emelkedés főképp annak köszönhető, hogy az OTP a szlovéniai terjeszkedésről, a Mol pedig az osztalékfizetésről szóló hírek után erősödésnek indult. A Richter ugyanakkor jelentős mértékben gyengült, a Magyar Telekom pedig stagnált, a BUX ezért nem emelkedett jelentős mértékben – tette hozzá.

A Mol 24 forinttal, 1,17 százalékkal 2070 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,39 százalékkal 13 115 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 420 forinton maradt, forgalma 142,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,91 százalékkal 8455 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46260 46200 46670 -1,34% 0 0 6 341 190 170 HUF 2026-08-10 17:12:19
MOL 4704 4626 4710 +1,16% 0 0 2 212 097 470 HUF 2026-08-10 17:10:13
MTELEKOM 2616 2616 2706 -2,97% 0 0 1 256 114 898 HUF 2026-08-10 17:10:02
RICHTER 12790 12300 12790 +3,81% 0 0 8 218 729 010 HUF 2026-08-10 17:10:09
OPUS 368 367 371 +0,27% 0 0 30 754 934 HUF 2026-08-10 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 07:18
Kitehette az irányjelzőt a magyar fizetőeszköz?
Részvény / Deviza / Áru Újra felbukkant a mumus – agyon is csapta a kereskedők hangulatát
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 06:56
Megint meghintáztatta a tőzsdéket a vezető politikus.
Részvény / Deviza / Áru Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 18:16
Gyengült hétfőn a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Most éri meg Richter-részvényt venni?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 44,73 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel 148 587,82 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Csak úgy hasítanak a Richter-papírok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:50
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,04 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A BUX továbbra is alulteljesítő
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:53
Éphhogy, de még mínuszban van a félidei tőzsdei kereskedésnél a BUX. A hazai értéktőzsde 0,1 százalékkal gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig menő az autótolvajos játék?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:22
A világ egyik legnagyobb játék-szoftver fejlesztő cége újra a Grand Thetf Auto-val kaszálna nagyot.
Részvény / Deviza / Áru Nem találja optimista arcát a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:27
A BUX 0,4 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést. A piacot a Mol és az OTP gyengélkedése húzza lefelé.
Részvény / Deviza / Áru Fillérről fillérre próbál visszakapaszkodni a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:34
Kismértékben tudott korrigálni a pénteki záróárfolyamhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék hírek, pazar árfolyamok – a DAX és a BUX száguldásának rejtélye
Eidenpenz József | 2026. augusztus 10. 05:46
A DAX és a BUX egyaránt csúcson van, pedig a német és a magyar gazdaságból érkező hírek nem feltétlenül jók. Mi mozgatja a két indexet, emelkedhetnek-e még tovább? És hogy áll az USA részvénypiaca, amelyet szintén túlárazottnak tartanak?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG