3p
Az angol font is javult egy kicsit, miután egyrészt tolódhat a brit EU-kilépés, másrészt talán mégsem lesz olyan drámai a folyamat. A tőzsdék álmosak, kivéve a BÉT-et, amely napról napra emelkedik, és immár közelíti mindenkori csúcsát. Az élen a Richter, minden tekintetben.

A világ tőzsdéi érdemben meg sem mozdulnak, ellenben a pesti börze szakadatlanul emelkedik. A BUX mai nyeresége 90 pont, értéke így 29 440 pont. Ez már csak kevéssel marad el a 2007-ben elért örökös tetőtől, amely kevéssel 30 ezer pont fölött volt, ugyanakkor az indexet ténylegesen alkotó részvények árfolyama erősen eltér az akkoritól, a két legnagyobbé jóval lejjebb van.

Ez úgy lehetséges, hogy az index értékébe beleszámítanak az időközben kifizetett osztalékok is, tehát ha a ezeket hozzáadnánk a jelenlegi részvényárfolyamokhoz, már jóval közelebb állnának akkori értékükhöz.

Ma leginkább a Richter emelkedik 5980 forintig, ez az egyetlen részvény a négy nagy közül, melynek árfolyama feljebb van, mint 9 éve: akkor 5000 forint körül tetőzött. A Mol ma 18 320 forintot ér, itt a legnagyobb az eltérés, mivel a papír csúcsa egykor 30 ezer forint volt, az akkori felvásárlási csatározásnak köszönhetően. Az OTP ma 7600 forint, a csúcson 11 ezer volt, de tény, hogy a mostani értéke is 7 éve a legmagasabb.

A forint gyengélkedik a hónap korábbi részében mutatott nagy erejéhez képest, de éves szinten már nem néz ki rosszul, árfolyama jelenleg 307,63 eurónként. A lengyel zloty is visszaesett, egy euróért 4,33-at adnak belőle.

Euró/török líra

Magához tért viszont a török líra, amelyből 10 napja még 3,43-at kellett adni egy euróért, ami a puccs óta a leggyengébb érték volt, most viszont csak 3,34-et. Az angol font is javult, miután egyrészt felmerült, hogy az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból akár 2019 utánra is csúszhat, vagyis a távoli jövőbe vész, másrészt az ezzel kapcsolatos döntések legalább egy részét meg fogják szavaztatni a parlamenttel. A brit valuta az 1,1 euró alatti szintekről 1,125-ig erősödött.

Maga az euró is gyengül, legalábbis a dollárhoz képest. Míg az európai közös fizetőeszközért múlt hét elején még 1,12 dollárt adtak, most már csak 1,09-et. A folyamat érthető, mivel az EKB egyelőre nem siet rendkívül laza monetáris politikáján változtatni, a FED ugyanakkor ha óvatosan is, de kamatot fog emelni a várakozások szerint, és az amerikai állampapír hozamok is emelkednek.

Euró/dollár

Az olajár kevéssel 50 dollár fölött tartózkodik, érdekesség, hogy a két típus közti árrés összeszűkült: a WTI 50,60 dollár, míg a Brent 51,40

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42940 42890 43400 +0,66% 42930 42940 8 601 498 930 HUF 2026-11-05 15:23:11
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 897 098 HUF 2026-11-05 15:23:16
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2876 827 273 646 HUF 2026-11-05 15:22:32
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG