1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Délben a 313 forintos szintet is súrolta az euró árfolyama, de kora estére 312 forint környékére tért vissza az árfolyam. A BUX index az európai trendet követve esett közel két százalékkal, az OTP és a Mol vezették az esést. Ütemesen tovább süllyedtek viszont az állampapírhozamok.

Az előző napi, 311 forint körüli szinten kezdte a napot az euró, dél után nem sokkal azonban fillérekre közelítette meg a 313 forintos szintet. Innét megint lefelé tartott, és délután ötkor 311,80 forinton állt, mintegy 70 fillérrel az előző nap esti szint felett. A dollár 245,70, a svájci frank 257,40 forint körül járt.
A BUX szerény plusszal kezdte a napot, majd a nap nagy részében lassan lefelé csorgott, ahogy egyébként a legtöbb európai részvényindex is. A nap végén 1,8 százalékkal volt lejjebb, mint kedden, 16 760 pont volt az értéke. Az OTP és a Mol sokáig együtt gyengültek, de az olajpapír a nap végén belehúzott. A bankrészvény 2,1 százalékkal 3150 forintra, az olajcég pedig 2,8 százalékkal 16 905 forintra süllyedt. A Richter is 1,9 százalékkal lett olcsóbb, a Magyar Telekom viszont csak egy forinttal, 0,2 százalékkal esett.
A európai tőzsdeindexek is a nap nagy részét mínuszban töltötték, a DAX és a CAC 40 0,3 százalék körüli mínuszban voltak délután. Az amerikai tőzsdék is hasonló mérsékelt veszteségekkel kezdték a napot. A befektetési kedvet az óceán mindkét partján főleg az európai gazdasági lassulással, és ennek más gazdaságokra való kihatásával kapcsolatos félelmek lohasztották le.
Az állampapírpiacon viszont az optimisták voltak többségben, vagy a múlt heti hozamemelkedést ítéli irreálisnak a piac, mindenesetre újabb mintegy negyed százalékponttal csökkentek a refeenciahozamok. Így a hosszú kötvények hozama már csak 9,5 százalék körül van, a rövidebbeké pedig nagyjából évi nyolc százalék.
(További árfolyamok itt láthatók.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG