2p

Az OXO Technologies májusban dönt az osztalékról, a javasolt kifizetés részvényenként 0,95 euró.

Az OXO Technologies Holding május 5-re hívta össze éves rendes közgyűlését – közölte a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett társaság. A közgyűlés elé terjesztett javaslat alapján a cég teljes 2024-es adózott eredményét, valamint a korábbi évek eredménytartalékának jelentős részét is osztalékként fizetné ki a részvényeseknek. Az egy részvényre javasolt osztalék 0,95 euró.

Az Oxo Holding alapító elnök-vezérigazgatója, Oszkó Péter április 8-án, kedden 15 óra 30 perckor a Klasszis Klub Live vendége lesz, ahol szokás szerint olvasóink is kérdezhetik a szakembert.

Oszkó Pétertől április 8-án, kedden lehet kérdezni a Klasszis Klub Live-ban
Oszkó Pétertől április 8-án, kedden lehet kérdezni a Klasszis Klub Live-ban
Fotó: Bánkuti András

A társaság 2024-ben 198 ezer euró adózott eredményt ért el, szemben az előző évi 943 ezerrel. A visszaesést technikai tételek, elsősorban árfolyamhatások okozták. A javasolt osztalék a jelenlegi árfolyam alapján 11 százalék feletti hozamot jelentene. A kifizetés napja a tervek szerint június 30., az osztalékra azok a részvényesek lesznek jogosultak, akik május 5-én, piaczáráskor birtokolják az OXO részvényeit.

A döntést a társaság a 3TS Capital Partners-szel való egyesülés előtti lépésként értelmezi. A két cég 2024-ben állapodott meg az összeolvadásról, amit 2025-ben véglegesítenének. Az új cégcsoport célja, hogy már idén új tőkealapokat is indítson.

Az OXO részvényei 2021-ben jelentek meg a BÉT Xtend piacán. A társaság közkézhányada 45,3 százalék. A papír árfolyama 2024 vége óta több mint 30 százalékot emelkedett, március 25-én 8,5 eurón zárt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46710 45850 46710 +1,61% 0 0 20 528 581 070 HUF 2026-07-02 17:13:02
MOL 3800 3680 3840 +3,60% 0 0 2 886 291 578 HUF 2026-07-02 17:05:17
MTELEKOM 2660 2626 2684 +1,29% 0 0 575 497 692 HUF 2026-07-02 17:08:43
RICHTER 12110 12060 12350 -0,08% 0 0 1 592 623 820 HUF 2026-07-02 17:13:28
OPUS 365 355 365 +2,82% 0 0 3 973 283 HUF 2026-07-02 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:59
Pirosban az amerikai és európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG