2p
A török deviza eső trendjében eljött a begyorsulás, mondhatni a szabadesés. Az arany emelkedése viszont folytatódik, az olaj kissé visszaesett. Szakadatlanul emelkedik a Nasdaq, az európai tőzsdék ereszkednek, a BUX tartja örökös csúcsát. A Plotinusnál a részvényesek várják, hogy a cég megvegye papírjaikat, hogy távozhasson a tőzsdéről.

Itt az igazi begyorsult esés, meg is fordítottuk a grafikont, hogy szemléletesebb legyen: a török líra euróban számított árfolyamát mutatja. Ez a tipikus pánik szakasz, amikor boldog-boldogtalan eldobja líráját, ez ilyenkor már bármelyik pillanatban megszakadhat, és erős korrekció következhet. A trendet persze egy korrekció nem feltétlenül befolyásolja.

Török líra/euró

A forint is gyengült, több mint 309-et kell adni egy euróért, de ezzel együtt az utóbbi időben jellemző sávban maradt, alapvetően stabilnak mondható.

Az arany tovább emelkedik, már 1190 az ár, az olaj viszont csúszik vissza az 50 dolláros szint irányába. A jelek szerint ezen az árszinten növekszik az amerikai kitermelés és ellensúlyozza az OPEC kitermelés-visszafogását, így világszinten fennmaradhat a túlkínálat. A WTI 51, a Brent 54 dollár.

Az amerikai tőzsdék csúcsközelben várják az új elnök beiktatását, kiemelkedik viszont a Nasdaq, amely idén csak emelkedő napokat produkált, és ennek során 5550 pontig jutott, jócskán túlhaladva decemberi csúcsát.

Nasdaq Composite

Európában ma fél százalék körüli mínuszok a jellemzőek, a BUX viszont stabilan tartja 33 ezer pont fölötti szintjét. Érdemben a Telekom mozdul, 518 forintig emelkedik.

Érdekes a Plotinus helyzete: a cég azt követően, hogy bejelentette a tőzsdéről való távozási szándékát, megkezdte kötvényeinek és részvényeinek visszavásárlását. A részvényeket el is adná 5700 forinton szinte mindenki, de a társaság pénze láthatólag elfogyott, befektetéseiből el kell adni, hogy újra rendelkezésre álljon a készpénz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41840 41190 42050 +0,26% 41840 41880 10 830 890 890 HUF 2026-04-30 15:10:00
MOL 4130 4000 4166 +2,13% 4130 4138 1 977 343 976 HUF 2026-04-30 15:10:10
MTELEKOM 2490 2476 2500 +0,32% 2482 2486 1 086 703 016 HUF 2026-04-30 15:06:14
RICHTER 13080 12720 13170 +2,43% 13060 13080 1 446 569 330 HUF 2026-04-30 15:06:42
OPUS 326 295 328 +11,07% 319 325 178 397 722 HUF 2026-04-30 15:06:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG