A hazai értéktőzsde részvényindexe nyitás után nem sokkal 0,5 százalékkal erősödik. A BUX jelenleg 142 372 ponton, a tőzsdei forgalom 2 milliárd 159 millió forint. Az OTP 2,2 százalékos emelkedéssel nyit, és 41 190 forinton kezdi a napot. A Mol 1,1 százalékkal csökken, 4998 forinton áll. A Magyar Telekom 0,8 százalékos mínuszban nyitott, 2542 forinton. A Richter 0,2 százalékos csökkenéssel kezdett, 12 320 forinton. Az eurót jelenleg 364 forint 80 filléren jegyzik.
Az olaj ára mérséklődött, a földgáz drágult, az arany jegyzése pedig enyhén csökkent az európai piacnyitás idején. A befektetői hangulatot támogatta az energiahordozók árának visszafogott korrekciója, ugyanakkor a közel-keleti fejlemények továbbra is óvatosságra intik a piacokat.
Londonban a FTSE 100 index 0,36 százalékkal, Frankfurtban a DAX index 0,34 százalékkal, Párizsban a CAC 40 index 0,29 százalékkal került magasabbra a nyitáskor. A milánói FTSE MIB index 0,63 százalékos, a madridi IBEX 35 index pedig 1,07 százalékos pluszban állt. A részvénypiacokat elsősorban az segítette, hogy az olajárak és a kötvényhozamok enyhén csökkentek, miközben az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedést kedvező hangulatban zárták. A befektetők figyelme ezen a héten az Egyesült Államokban induló harmadik negyedéves gyorsjelentési szezonra összpontosul, amelyet az amerikai nagybankok eredményei nyitnak meg, Európában pedig szintén megkezdődik a vállalati beszámolók közzététele. A vállalati szektorban különösen a pénzügyi szolgáltatók, a luxuscikkgyártók és a technológiai vállalatok kerülnek a figyelem középpontjába.
A héten eredményt közöl a francia LVMH, míg a holland ASML Holding jelentésétől a befektetők a mesterséges intelligenciához kapcsolódó félvezetőipari kereslet alakulásáról várnak jelzéseket. A geopolitikai tényezők közül a piacokra pozitívan hatottak azok a várakozások, amelyek szerint az orosz dízelüzemanyag-szállítások enyhíthetik a globális üzemanyaghiányt. Emellett a piacok figyelemmel kísérik azokat a bejelentéseket is, amelyek szerint Oroszország és Ukrajna energiaipari tűzszünetről állapodhatott meg.
Ugyanakkor a Közel-Keleten fennmaradtak a feszültségek, miután újabb támadás érte Rijád repülőterét, ami továbbra is kockázatot jelent az energiaszállítási útvonalak biztonságára nézve. A nyersanyagpiacokon a WTI amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 91,39 dolláron állt, ami 0,50 százalékos csökkenésnek felelt meg. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónként 104,62 dollárba került, ez 0,10 százalékkal alacsonyabb ár a pénteki záráshoz képest. Az európai földgáz jegyzése ugyanakkor 0,60 százalékkal emelkedett, 81,92 euróra, mivel a Hormuzi-szoros térségében fokozódó biztonsági kockázatok ismét a cseppfolyósított földgázellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakat erősítették.
Az euró a múlt heti gyengülést követően stabilizálódni tudott az 1,12 dolláros szint fölött.
(MTI)

A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.





