1p
Tegnap rövid idő alatt igen nagyot erősödött a forint, pedig a hazai bankközi piac zárva volt, vagy talán éppen ezért. Jó lenne, ha kitartana az erő.

Az eurónként 324,50-325 közti sávban tartózkodó forint tegnap hirtelen erősödni kezdett, és órák alatt 322-ig változott az érték. Ekkora elmozdulás hétköznap ritkán zajlik, hétvégén pedig mindenhol zárva tartanak a piacok, de egy olyan ünnepnap, amikor más piacok, ahol forinttal lehet kereskedni, nyitva vannak, hozhat meglepetéseket.

Euró/forint

A hazai piac nélkül ilyenkor kicsi a likviditás, viszonylag kisebb mennyiségekkel is el lehet érni nagyobb elmozdulást. Hogy ezt ki és miért tette, valószínűleg nem tudjuk meg, de örömteli, hogy az erős, és nem a gyenge irányba mozdította az árat.

Ha az első munkanapon, hétfőn nem süllyed vissza ugyanoda a jegyzés, ahol szerdán volt, már hasznos az ügylet. A forint ugyanis a nyári nagy zuhanás után nagyjából 5 százalékkal lett gyengébb, mint az előző 2-3 évben volt, és ez igen kedvezőtlen abból a szempontból, hogy a 10 százalék fölötti forintban mért bérnövekedés felét elviszi a bérfelzárkózás szempontjából.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42000 41500 42160 +0,65% 42000 42020 3 384 464 070 HUF 2026-04-28 11:42:06
MOL 4072 4050 4120 +0,74% 4074 4078 491 192 452 HUF 2026-04-28 11:37:54
MTELEKOM 2506 2500 2520 +0,40% 2502 2506 168 769 742 HUF 2026-04-28 11:41:15
RICHTER 12910 12870 13080 -0,84% 12890 12920 396 160 340 HUF 2026-04-28 11:42:15
OPUS 282 271 298 -5,69% 281 282 185 784 670 HUF 2026-04-28 11:42:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG