2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 431,27 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 54 197,71 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX a csütörtöki esést korrigálva nőtt a hét utolsó munkanapján. Varga Zoltán hozzátette, hogy a nyugati tőzsdék többnyire gyengélkedtek pénteken, tehát a BÉT felülteljesítette az európai átlagot.

Árfolyam

A vezető részvények közül elmondása szerint a Richter járult hozzá legjobban a növekedéshez, miután közleményben számolt be az egyik saját készítménye hatásosságát igazoló vizsgálatokról új betegség esetén.

  • A Mol 6 forinttal, 0,23 százalékkal 2660 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,78 százalékkal 18 695 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,59 százalékkal 429 forintra emelkedett, forgalma 47,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,93 százalékkal 8720 forintra erősödött, a részvények forgalma 5,7 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46240 46110 46400 -0,04% 46210 46240 918 102 710 HUF 2026-08-11 10:31:52
MOL 4754 4708 4780 +1,06% 4754 4760 762 556 000 HUF 2026-08-11 10:32:28
MTELEKOM 2640 2610 2642 +0,92% 2632 2640 255 847 600 HUF 2026-08-11 10:31:48
RICHTER 12720 12610 12900 -0,55% 12700 12720 760 168 440 HUF 2026-08-11 10:32:28
OPUS 368 368 372 0,00% 368 370 1 998 172 HUF 2026-08-11 10:28:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
Részvény / Deviza / Áru Véget értek a szép napok a tőzsdén? Ezt árazzák a kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 09:46
Tulajdonképpen csak a toporgás volt biztos induláskor az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 07:18
Kitehette az irányjelzőt a magyar fizetőeszköz?
Részvény / Deviza / Áru Újra felbukkant a mumus – agyon is csapta a kereskedők hangulatát
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 06:56
Megint meghintáztatta a tőzsdéket a vezető politikus.
Részvény / Deviza / Áru Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 18:16
Gyengült hétfőn a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Most éri meg Richter-részvényt venni?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 44,73 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel 148 587,82 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Csak úgy hasítanak a Richter-papírok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:50
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,04 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A BUX továbbra is alulteljesítő
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:53
Éphhogy, de még mínuszban van a félidei tőzsdei kereskedésnél a BUX. A hazai értéktőzsde 0,1 százalékkal gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig menő az autótolvajos játék?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:22
A világ egyik legnagyobb játék-szoftver fejlesztő cége újra a Grand Thetf Auto-val kaszálna nagyot.
Részvény / Deviza / Áru Nem találja optimista arcát a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:27
A BUX 0,4 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést. A piacot a Mol és az OTP gyengélkedése húzza lefelé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG