4p
A magas kereslettel magyarázzák Európa első kannabisz ETF-jének elindítását. A hasonló alapok Észak-Amerikában népszerűek, sok százmillió dollárt kezelnek. Annak ellenére is, hogy a szektorban 2019 igencsak gyenge év volt. Aki azonban nagyon akart, eddig is tudott marihuána-részvényekre spekulálni – még Magyarországról is.

Az európai megtakarítók most először tőzsdén jegyzett alappal (ETF-el) is részesedhetnek a gyorsan növekvő marihuána iparból – írta a Financial Times. A Purpose Investments kanadai alapkezelő csoport ugyanis azt tervezi, hogy január 13-án elindítja a Medical Cannabis and Wellness ETF-et, Európa első ilyen termékét. Ezt Németországban fogják bejegyezni, de elérhető lesz az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Írországban is.

A marihuána alapok igen népszerűnek bizonyultak Észak-Amerikában annak ellenére, hogy a tavalyi év nagyon kedvezőtlen volt a szektor számára. (Főleg azért, mert a befektetők Donald Trump amerikai elnök újraválasztásától és a szabályozás újbóli szigorodásától tartanak – a szerk.)

A világ legnagyobb kannabisz ETF-je, az amerikai ETFMG Alternative Harvest 673 millió dollár vagyont kezel. Árfolyama azonban tavaly 28,5 százalékkal esett. A második legnagyobb, a kanadai Horizons Medical Marijuana Life Sciences ETF is több mint 320 millió dolláros, és 33,8 százalékot bukott 2019-ben.

Ötszöröződhet a piac

A Purpose Investments már kezel egy kisebb marihuána alapot Kanadában, egyéb portfóliók mellett. A leendő európai ETF 80 bázispontos (0,8 százalékos) díjat számol majd fel a befektetőknek. Olyan vállalatok részvényeibe fog fektetni, amelyek a legális orvosi marihuána ágazatában tevékenykednek. (A növénynek két hatóanyaga van, a mámort okozó THC, valamint a CBD. Az utóbbi gyógyító hatású és nem pszichoaktív – a szerk.)

Két kannabisz-ETF árfolyama (ETFMG Alternative Harvest /NYSEMKT:MJ/ és Horizons Marijuana Life Sciences /TSX:HMMJ/). (Forrás: Tradingview.com)

A legális kannabisz piac mérete közel 11 milliárd dollár volt globálisan 2018-ban. A Jeffries előrejelzése szerint 2029-re legalább 50 milliárd dollárra nő az értéke. Más becslések ennek háromszorosáról is szólnak – írja a Financial Times.

Intézményi befektetők veszik?

Emlékeztetnek rá, hogy az Egyesült Királyság is legalizálta az orvosi marihuánát 2018 októberében. Az egyik megszólaltatott szakember szerint elsősorban a private banking, a vagyonkezelők és más intézményi befektetők keresletére számítanak. Ezek a befektetői csoportok veszik elsősorban Észak-Amerikában is a marihuána ETF-eket.

A fűkínálat itthon

Megnéztük egy nagyobb hazai brókercég értékpapír-kínálatát, és a piac egyik fontos szereplője, a Torontóban bevezetett Canopy Grow részvénye is szerepel a listájukon. Ezen kívül négy, a Frankfurti Tőzsdén forgó certifikát is van erre a papírra. A német tőzsdén a tőkeáttételes Canopy Grow certifikátok (warrantok) száma pedig összesen 34.

A  “cannabis” szóra további találatokat kapunk (részvényeket is, certifikátokat is). Így a szektor a magyarok számára már most is elérhető. (Annak jobban, aki nem ódzkodik a certifikátok plusz kockázataitól.) Sőt találtunk egy kanadai ETF-et is, az említett Horizons Medical Marijuana megvásárolható. (Amerikai ETF-eket viszont nem, de ez általános probléma lehet a Mifid-szabályozás miatt.)

Más egzotikumok

Bőven vannak egyébként más egzotikumok, például bitcoinra és ethereumra (etherre) szóló certifikátok is Frankfurtban. A svéd, stockholmi székhelyű Nasdaq Nordic tőzsdén pedig bitcoin– és ethereum-ETF-ek. Eközben az USA-ban a kriptodeviza-ETF kezdeményezéseket egyelőre megtorpedózták a hatóságok.

(Hasonló cikkünk a marihuána-üzletágról: Csak játszunk és szívunk – bombaüzlet a videojáték és a kannabisz?)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40990 40250 41390 -0,51% 40980 40990 19 522 315 480 HUF 2026-11-06 16:20:20
MOL 4840 4812 4980 -2,85% 4840 4842 3 194 149 632 HUF 2026-11-06 16:20:04
MTELEKOM 2898 2822 2940 +0,98% 2892 2898 2 607 636 760 HUF 2026-11-06 16:18:19
RICHTER 12880 12820 12980 -0,69% 12880 12890 2 388 389 020 HUF 2026-11-06 16:19:45
OPUS 207 200 208 +3,24% 206 207 53 509 298 HUF 2026-11-06 16:19:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG