3p
Rengeteg olajat öntenek a piacra a termelők, akik közé ráadásul hamarosan visszatérhet Irán is. A korábbi beruházások eredményeként még évekig padlón maradhat az olaj ára, főleg hogy a palaolaj-termelőket sem sikerült elintézni az alacsony árakkal. Több mint 6 éves mélyponton is járt a jegyzés - nem csoda, hogy ma is nagyot csökkent az üzemanyagár a magyar kutakon.
Fotó: EPA/Szergej Dolzsenko

A túlkínálat miatt van mélyponton a kőolaj világpiaci ára - mondta az M1-en Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője, aki további árcsökkenésre számít.

Az elemző kifejtette: kőolajból globális túlkínálat van, az utóbbi két hétben pedig felerősödtek azok a félelmek, hogy az egyik legnagyobb fogyasztó, Kína gazdasága mélyrepülésben van. Ez újabb mélypontra lökte az olaj árát, mivel Kína nagyon jelentős szereplő, napi 9 millió hordó olajat fogyaszt - mondta. Hozzátette: 2010 és 2014 között a magas olajárak miatt világszerte rengeteg olajipari beruházás indult, ezek hatására nőtt a kínálat. Véleménye szerint ez akár évekig is alacsonyan tarthatja az árakat.

Ha Iránt visszaengedik a piacra, tovább eshet az ár

Pletser Tamás szerint a kőolaj árának alakulásában fontos tényező, hogy az Egyesült Államok a következő hetekben dönthet Irán sorsáról (az iráni atomprogram korlátozásáról és ellenőrzéséről nemrégiben elért megállapodás nyomán a nemzetközi szankciókat várhatóan feloldják).

Ha Iránt újra kiengedik a piacra, amire az idei év végén történhet meg, akkor tovább nőhet a túlkínálat, Irán akár napi egymillió hordó többletolajat is piacra dobhat - mondta.

Nem sikerült kinyírni a palagáz-kitermelőket

Kitért arra is, hogy a palaolaj és palaföldgáz kitermelésre komoly csapást mért a jelenlegi alacsony árszint. Azonban a nagy kitermelők csökkentették termelési költségeiket, a legolcsóbb termelők a mostani árszint környékén termelik ki a palaolajat, illetve a palagázt, így az iparágat nem sikerült az olcsó árakkal megölni - fogalmazott.

Hat és fél éves mélypont

Az olaj ára hordónként 42,51 dolláron hat és fél éves mélypontot is érintett hétfőn, ehhez képest az európai tőzsdék keddi zárásakor a Brent nyersolajat hordónként 43,57 dolláron jegyezték a határidős piacon. A WTI olajfajta jegyzése pedig 40 dollár alatt jár:

 

 

Örülhetnek az autósok

A tartósan alacsony olajár kedvez az autósoknak: ma hajnalban például bruttó 7 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj árát a Mol. A csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 351-352 forintra, a gázolajé 346-347 forintra mérséklődött. Részletek >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 41700 42850 +2,35% 42610 42620 19 783 362 140 HUF 2026-10-13 16:02:45
MOL 4872 4858 4950 -2,09% 4870 4872 3 597 222 760 HUF 2026-10-13 16:02:00
MTELEKOM 2588 2530 2598 +2,29% 2582 2588 367 146 928 HUF 2026-10-13 16:01:36
RICHTER 12360 12290 12400 +0,08% 12360 12370 339 896 060 HUF 2026-10-13 16:02:11
OPUS 224 223 240 -5,68% 224 225 46 625 548 HUF 2026-10-13 16:01:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG