2p
A gazdasági tárca vezetője már a választások utáni időre készül.

Ha a szociáldemokrata koalíció kormányon marad a parlamenti választások után, a Mol Nyrt. magyar olajipari vállalat vagy befektet a fiumei (Rijeka) olajfinomítóba, vagy kivonul az INA-ból - mondta Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter. A tárcavezető kijelentette: mandátumukat anélkül fejezték be, hogy megoldották volna az INA ügyét, mert a Mol nem fogta fel, hogy csak úgy dönthetnek a horvát olajipari vállalt jövőjét illetően, ha partnerként tárgyalnak.

Vrdoljak arról is beszámolt, hogy elküldte a Molnak az új részvényesi szerződést, amelyre eddig még nem érkezett írásbeli válasz. A miniszter kiemelte: az ügyet azért nem feszegették eddig, mert nem akartak belőle kampánytémát csinálni. Már minden készen áll, csak azt várjuk, hogy vége legyen a választásoknak" - közölte.

Mihez akarnak kezdeni Hernádival?

Újságírói kérdésre, mit szól ahhoz, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója Ausztriába utazott, miközben a neve még mindig szerepel a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listáján, Ivan Vrdoljak azt válaszolta: Hernádi egyáltalán nem áll érdeklődése középpontjában, arra megvannak a megfelelő szervek, hogy reagáljanak, számára fontosabb az INA-ban dolgozó emberek és a vállalat jövője.

Horvátországban tombol a választási kampány, Magyarország az egyik fő téma. Részletek >>>>

A sziszeki olajfinomítóval kapcsolatban azt mondta: "a Mol célja, hogy kitermelje a horvát olajat, majd eladja nekünk a származékokat, de ezt nem fogjuk megengedni". A miniszter úgy vélte, hogy sem a sziszeki, sem a rijekai finomítóba nem akar befektetni a Mol. "Egy azonban biztos, ha a választások után kormányon maradunk, vagy befektetnek a rijekai finomítóba, vagy mehetnek az INA-ból" - szögezte le.

A miniszter szerint a Mol megbizonyosodhatott már arról, hogy vele nem lehet packázni.

Ivan Vrdoljak úgy ítéli meg, hogy a magyar olajipari cég megsemmisíti a vállalatban lévő tudást és tapasztalatot, további csökkenti az ott dolgozók fizetését, ami miatt azok elhagyják az INA-t.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41860 42300 0,00% 41950 41960 1 440 105 920 HUF 2026-04-29 12:17:08
MOL 4016 3980 4084 -0,59% 4012 4016 611 288 498 HUF 2026-04-29 12:18:42
MTELEKOM 2494 2490 2506 +0,16% 2494 2496 157 048 510 HUF 2026-04-29 12:12:10
RICHTER 12820 12740 12900 +1,10% 12820 12840 242 359 430 HUF 2026-04-29 11:59:41
OPUS 287 285 290 -0,86% 285 288 9 725 803 HUF 2026-04-29 12:14:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG