4p
Sok a hír mostanában a virtuális pénzekkel kapcsolatban, de most úgy tűnik, eddig is nehezen követhető technológiai hátterük is tartogathat még meglepetést: programozói huzavona miatt kettészakadhat a bitcoin. Igazi pénznél is volt már ilyen: kék pénz meg fehér pénz, ott is lett belőle zűrzavar, hát még egy ilyen megfoghatatlan eszköznél.

A virtuális, avagy kriptovaluták, ahogy végre nemrég kimondta egy jegybankár, nem igazi valuták, mert nem felelnek meg a kritériumoknak. Azonban úgy tűnik, még számítástechnikailag sem teljesen tiszta, hogy mik, mivel a Bloomberg szerint a vele foglalkozó programozók két új szoftverfrissítést dolgoztak ki, és nem tudnak megegyezni, melyiket használják. Ez felveti a lehetőségét, hogy a mostani egységes bitcoin nevű képződményből egyszer csak kétféle lesz.

Az ördög műve?

Ez is rámutat, hogy mennyire súlyos hiányosság, ha nem, hogy egy valutaként értelmezett valaminek, de akár egy tőkepiaci instrumentumként felbukkanó dolognak sincs központi szabályozó hatósága. Lássuk be, ha egy instrumentummal ilyenek történhetnek váratlan módon, akkor annak kockázata az eddigi meglehetősen magashoz képest is megnövekszik, lényegében felmérhetetlen. Hogy egy kollégát idézzek, aki a 90-es években a tőkeáttételes ügyletekre alkalmazta a kifejezést: az ördög műve.

Nos, ha nem is az ördögé, de programozóké, számítógépes guruké, akik a Citigroup egy volt munkatársa szerint most orosz ruletteznek, illetve, ahogy az angol mondja, csirkét játszanak, amikor szembemennek egymással, és kérdés, ki rántja el elsőnek a kormányt, esetleg egyikük sem. Igazság szerint eddig is kissé hókuszpókusz jellege volt a virtuális valutáknak racionális befektetési eszközökhöz szokott szereplők számára, de most aztán végképp azt mondanánk, hogy leginkább egy Quaestor kötvényre hasonlít, amiről nem is lehet tudni, hogy van-e vagy nincs, illetve hányféle van.

A két oldal 

A mechanizmust, és hogy mi a vita tárgya, meglehetősen nehéz felfogni, meg sem próbálkozunk vele, elég csak annyi, hogy az egyik megoldást azok szorgalmazzák, akik a véges sorozatú instrumentumból még elő nem állítottakat bányásszák, óriási szerverparkokkal és hatalmas áramfogyasztással (főként Kínában), a másik oldalon azok állnak, akik a bitcoin forgalmazásában és használatában felmerült technikai problémákat akarják hatékonyan kiküszöbölni.

Tulipánhagyma

A vita kipattanásában a Bloomberg szerint része van annak is, hogy megjelent az ethereum, amely egy kifinomultabb eszköznek tűnik, mivel kisebb egységek is forgalmazhatók, és könnyebben lehet belőle felhasználóbarát megoldás. Tőkepiaci szemmel nézve leginkább mégiscsak a tulipánhagymára emlékeztet a dolog, melyből elég volt sokat termeszteni, és már el lett árasztva a piac. A bitcoin és társai ugyan véges számú jelek, de ha újabb és újabb virtuális valutákat hoznak létre, akkor a végén mégiscsak annyi lesz belőlük, mint a tulipánhagymából.

A valódi valutáknál

Mindenesetre megnézzük, a valódi pénzek esetében mint jelent egy ilyen széthasadás. Mivel a valuták többnyire egy-egy állam fizetőeszközei, akkor hasadnak szét, ha az állam is részekre bomlik. (Kivételek a több országot magukba foglaló övezetek, mint az euró, vagy korábban Afrikában a CFA frank). Egy zűrös példa saját történelmünkből: az osztrák-magyar korona, amely a Monarchia 1918-as széthullása után kezdett széthasadozni.

Az új államok, mint Csehszlovákia és Jugoszlávia, hamar bevezette saját valutáját, Ausztria felülbélyegezte a területén levő pénzt, így az lett átmenetileg az osztrák fizetőeszköz, a többi, felülbélyegezetlen bankjegy pedig nálunk összpontosult a csonka országban. Mivel nálunk volt utoljára felülbélyegzés, így ez lett a legértéktelenebb.

Kék pénz, fehér pénz

Ráadásul eleinte még a pénznyomtatás is furán ment: a jobb nyomólemezek Bécsben maradtak, az ócskábbak hozzánk kerültek, így azokkal eleve csak az egyik oldalán színes bankjegy készült, a hátoldal fehér maradt. Ez lett a fehér pénz, amit senki nem akart elfogadni, mindenki a korábbi valutát, a kék pénzt használta. Tud tehát káosz lenni a rendezetlen valutafelbomlásból, ki tudja, hogy az eleve szélsőségesen ingadozó virtuális pénzeknél mit hozhat ez. Augusztus 1-ig mindenesetre megtudjuk, lesz-e a bitcoin-hasadás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41470 41400 42830 -2,19% 0 0 23 648 236 110 HUF 2026-10-14 17:13:46
MOL 4974 4900 4990 +1,59% 0 0 3 164 930 688 HUF 2026-10-14 17:13:59
MTELEKOM 2656 2600 2658 +2,15% 0 0 1 325 361 520 HUF 2026-10-14 17:05:12
RICHTER 12590 12410 12650 +2,78% 0 0 2 096 074 930 HUF 2026-10-14 17:09:04
OPUS 208 207 217 -3,47% 0 0 55 419 415 HUF 2026-10-14 17:08:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:00
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) hiába emelkedett a nap nagy részében, végül minimális, 0,1 százalékos mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extrahozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG