3p
Nem tudni, ki fog engedni a vámháborúban, de már az is megnyugtatta a piacokat, hogy komoly tárgyalások kezdődnek. Európában különösen nagyot ugrottak az indexek, de azt USA-ban is majdnem minden zöldbe borult. Itthon is száguldanak a vezető papírok, de annál is jobban a Mészáros-cégek.
Donald Trump karikírozó, nyolc méter magas, felfújható kakas egy kínai gyár udvarában. (MTI/EPA/Csu Csün)

“Chicken game” (csirkejáték), vagy gyáva nyúl játék, ahol az egymás felé száguldó autók vezetői közül az lesz a vesztes, aki először rántja félre a kormányt. Ehhez hasonlítják sokan most azt a vámháborút, amelyet Donald Trump Kínával vív. A kereskedelem visszaszorulása ugyanis tulajdonképpen senkinek sem érdeke, csökkentené a növekedést, a jólétet.

Ebben a játékban most egyrészt ott tartanak, hogy a felek várhatóan hónapokig tárgyalni fognak, sőt Trump egyik minisztere reményét fejezte ki, hogy meg is fognak egyezni. Másrészt pedig a sajtóban elterjedt az a nézet, hogy azért az USA az erősebb fél. Amelynek gazdasága köztudottan nem annyira exportfüggő, mint más területeké – például Európáé.

Talán ez a magyarázata, hogy ma az európai részvények hatalmas, az Eurostoxx 50 index alapján például átlagosan 2,8 százalékos emelkedést éltek át. Az exportorientál német DAX 2,9 százalékkal, a francia mutató 2,6, a brit 2,4 százalékkal.

Élen a BUX a térségben

Az USA-ban nem ennyire kirobbanó, de szintén jó a hangulat, a vezető indexek közül az S&0P 500 0,7, a Nasdaq Composite 0,5 százalékkal van feljebb. Mivel a vámháború főleg az ipart sújtja, a Dow Jones nagyobb, 1,1 százalékos emelkedése logikus.

A kelet-közép-európai tőzsdék, Varsó, Prága, Bukarest indexei is szépen emelkedtek, de ezek közül a legjobban a hazai BUX index 2,1 százaléka volt a legmagasabb. Az OTP 2,6, a Mol 2,1, a Richter 1,7 százalékkal drágult. Az Opus 5,9, a Konzum 3,1 százalékkal örvendeztette meg tulajdonosait.

További árfolyamok itt láthatók

Megint jönnek a gyorsjelentések

A forint ma nem változott, 311,30 az euró ára. A dollár erősödött, miközben a kötvényhozamok emelkedtek, az arany pedig 0,9 százalékos mínuszban van. Mindez a kockázati kedv élénkülését mutatja.

A Marketwatch szerint a befektetők végre megint a gazdasági növekedésre, makroadatokra koncentrálnak, amelyek változatlanul jók, valamint a jövő héten kezdődő újabb gyorsjelentési szezonra, amellyel kapcsolatban eléggé optimisták.

Száguld a Tesla, leesett a Micron

A Tesla ma is négy százalék feletti emelkedést mutat és a 300 dollárt ostromolja alulról, a Facebook 2,2 százalékkal drágul. Mark Zuckerberg Facebook-alapító jövő héten kell megjelenjen a kongresszus előtt. Az AMD három százalékkal felfelé, a Micron hét százalékkal lefelé mozdult egy-egy fontos elemzőház ajánlása nyomán.

Az olaj fél százalékos pluszra váltott a kezdeti szerény mínusz után.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42540 41700 42680 +2,16% 42530 42540 12 252 562 910 HUF 2026-10-13 12:46:22
MOL 4912 4858 4950 -1,29% 4908 4912 1 776 945 674 HUF 2026-10-13 12:46:24
MTELEKOM 2596 2530 2598 +2,61% 2594 2596 191 014 458 HUF 2026-10-13 12:43:09
RICHTER 12340 12290 12400 -0,08% 12340 12350 171 618 980 HUF 2026-10-13 12:35:19
OPUS 225 223 240 -5,26% 223 226 27 202 095 HUF 2026-10-13 12:41:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG