3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az MNB tegnapi közleménye után elhagyta a forint a rekord mélységet, de még mindig gyenge szinten van. Amerikában a Kínában érdekelt cégek papírjai estek, az Amazon és a Netflix viszont új csúcson. Ma már megnyugvás mutatkozik a tegnapi vámháborús hangulat után, emelkedik Ázsia, Európa és a pesti börze is.

Forint árfolyam

Kamatdöntő ülést tartott tegnap az MNB, ahol még nem változtattak a monetáris kondíciókon, de jelezték, hogy ez a vártnál előbb bekövetkezhet, miután egyrészt máshol is megindulnak a kamatemelések, másrészt a piac jelzi, hogy már nem fenntartható tartósan a 0 kamatok világa. Ez leginkább a forintárfolyamban mutatkozott meg, amely valaha látott leggyengébb értéke közelébe süllyedt, eurónként 325-ös szintet elérve, valamint emelkedni kezdtek a kötvényhozamok, különösen a 10 éves állampapíré szaladt fel, 3,60 százalék közelébe.

A jegybank közleménye után a forint meredeken emelkedni kezdett, és legrosszabb értékéhez képest egy százalékkal javult, eurónként 322,50-ig. Ez az érték még mindig igen mély, de nem várható, hogy egy nap alatt visszatérjen az árfolyam az elmúlt két évben megszokott sávba.

Amerika

Az amerikai tőzsdék felemásan viselkedtek: a kínai vámháború által érintett cégek részvényei jókorát estek, míg azok a kedvenc internetes óriások, melyeket érdemben nem érint Kína, újabb csúcsokra emelkedtek. A zuhanók között sok Dow Jones komponens volt, köztük a Boeing, amely esetleg elvesztheti kínai piacát, a Caterpillar, mindkét papír 4 százalékot zuhant. Esett az Apple is 1,6 százalékot, a cég komoly kínai gyártó, a General Electric 2 százalékkal került lejjebb, és persze megint estek a nagy befektetési bankok, melyek a kamatmentes világ és a jegybanki pénznyomtatási programok nagy nyertesei voltak. Így az indexek közül a Dow Jones 1,15 százalékkal esett 24 700 pontig, ugyanakkor a legfontosabb index, az S&P 500 csak 0,4 százalékkal került lejjebb 2762 pontig.

A piac eddigi kedvencei, a Netflix és az Amazon törhetetlenek: mindkettő új csúcsra emelkedett. Ezeknél a papíroknál már a mánia jelei mutatkoznak, amiben nem kis szerepe lehet a short pozíciók zárásának.

Szárnyal a BÉT

Ázsia ma reggel magához tért a tegnapi vámháborús csapás után, sőt kontinensünkön is emelkednek fél százalék körül az indexek. A BUX 1,2 százalék pluszban van 35 415 ponton, a Mol 1,7 százalékot erősödik 2638 forintig, az OTP 1,2 százalékot 9730 forintig, a Richter közel egy százalékot 5290 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35510 34980 36000 +0,03% 0 0 14 338 651 270 HUF 2026-03-13 17:09:54
MOL 3846 3818 3918 -1,94% 0 0 1 592 883 580 HUF 2026-03-13 17:05:08
MTELEKOM 2050 2000 2065 0,00% 0 0 1 291 363 965 HUF 2026-03-13 17:05:14
RICHTER 11880 11710 11940 +0,59% 0 0 1 685 851 300 HUF 2026-03-13 17:06:19
OPUS 514 507 516 +1,18% 0 0 49 051 212 HUF 2026-03-13 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan lehet a következő hatalmas dobáson meggazdagodni?
Eidenpenz József | 2026. március 13. 10:52
Mit szólna hozzá, ha a már most is ijesztően gyors és hatékony mesterségesintelligencia-alkalmazások sebessége hirtelen százszorosára nőne? Márpedig ezen dolgoznak a tudósok, és meg is vannak az első eredmények. A nagy kérdés, hogyan lehet ebből kisbefektetőként részesedni? Vannak megoldások, de ez egy hosszú történet lesz.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem állt meg az olajdrágulás, érzik a tőzsdék is
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 09:38
Újra 100 dollár felett az olaj. A BUX tartja magát, de nyugat-európai indexek gyengülnek péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru A forintot már az orosz olaj sem tudja megmenteni?
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 07:49
Az olajár máris csökkenni kezdett, de a forint gyengült csütörtök estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az olajár hozta lefelé az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 06:26
Komoly csökkenést hozott a csütörtök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG