2p
Méretes esés volt Amerikában jórészt a Facebooknak köszönhetően, de nem sérültek komoly szintek sem az indexekben, sem az érintett papírban. Itthon az Opus és a Konzum pattant fel a reggeli esés után. A Richter is gyengén kezdett, de magához tért, visszaemelkedett 5500 forintra, ami az utolsó két eséskor támaszként funkcionált.

A piacok tegnap a Facebook-botrányt próbálták feldolgozni, maga az érintett papír esett is közel 7 százalékot, de megfogta a 200 napos mozgóátlag, ami első körben nagy erőről árulkodik. Sokan beléptek ott megvenni a papírt, feltehetően arra gondolva, hogy az eset leginkább jó vételi lehetőséget jelent.

Facebook

Hogy erről van-e szó, az majd eldől  a következő napokban: ha megtartja a papírt a 200 napos mozgóátlag, nem sérül az emelkedő trend, ha érdemben és tartósabban alákerül, akkor viszont sok év után megszakad a sikersorozat.

A főbb amerikai indexeket is megviselte az esemény, az S&P 500 másfél százalékot esett 2713 pontig, a Nasdaq pedig közel 2 százalékot 7344 pontig, de előtte olyan magasan volt, hogy így is csak érintette az 50 napos mozgóátlagot és fel is pattant róla, nagyon erős emelkedő trendje zavartalan.

Nasdaq Composite. Masszív emelkedő trend

Az ázsiai és európai tőzsdék ezek után mintha várakozó álláspontra helyezkedtek volna, alig mozdulnak, a BUX sem változik. A Mol 0,3 százalékot esik 2890 forintig, a Richter azonban 1 százalékot emelkedik 5500 forintig, miután nyitás után 5300-ig is leszúrt, nem kizárt, hogy téves megbízás eredményeként.

Élénk ma a Mészáros-papíroknak nevezett részvénycsoport, az Opus reggel 485 forintig esett, ahol 7 százalék mínuszban volt, de onnan felpattant 530 forintig. A papírban az 500 forint komoly támasz, amióta először fölé került, nem zárt még alatta.

Opus

A Konzum 2600 forintig esett, de visszatért 2700 fölé, az Appeninn 560-ig esett, majd visszaemelkedett 580-ig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42520 41700 42680 +2,11% 42510 42520 12 066 401 260 HUF 2026-10-13 12:45:25
MOL 4908 4858 4950 -1,37% 4908 4912 1 776 601 834 HUF 2026-10-13 12:40:54
MTELEKOM 2596 2530 2598 +2,61% 2594 2596 191 014 458 HUF 2026-10-13 12:43:09
RICHTER 12340 12290 12400 -0,08% 12340 12350 171 618 980 HUF 2026-10-13 12:35:19
OPUS 225 223 240 -5,26% 223 226 27 202 095 HUF 2026-10-13 12:41:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG