2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 513,20 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 48 800,45 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat inkább vegyes, a BUX ugyanakkor több mint 1 százalékkal emelkedett. A magyar részvényindexet főként az OTP-részvények húzták fel, bár a bankkal kapcsolatos bejelentés, fontos hír nem érkezett. Kedden - szintén különösebb hír nélkül - gyengült a papír, ezt korrigálhatta a piac szerdán.

Ma az OTP hasított csak. Fotó: BÉT
Ma az OTP hasított csak. Fotó: BÉT

A Richter csökkenése technikai hatásból adódik, miután a részvény kedden forgott utoljára osztalékszelvénnyel; ettől a BUX-index értékét megtisztítják - tette hozzá.

A Mol 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2986 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,36 százalékkal 11 150 forintra nőtt, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,61 százalékkal 410,50 forintra csökkent, forgalma 190,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 245 forinttal, 2,79 százalékkal 8540 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3293,28 ponton zárt szerdán, ez 3,95 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39400 38830 39900 +4,73% 39380 39410 25 781 193 570 HUF 2026-04-08 16:46:52
MOL 3990 3880 4000 -0,75% 3986 3990 1 551 098 486 HUF 2026-04-08 16:46:13
MTELEKOM 2230 2212 2246 +1,83% 2230 2234 1 279 854 906 HUF 2026-04-08 16:46:35
RICHTER 12570 12350 12590 +2,95% 12570 12580 2 321 024 240 HUF 2026-04-08 16:45:39
OPUS 438 430 468 -3,63% 437 442 353 581 832 HUF 2026-04-08 16:45:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG