Sok kicsi
Idén eddig 15 százalékot estek a kínai részvények úgy, hogy közben az állam beavatkozott a zuhanás mérséklésére. Eladási tilalommal sújtják a nagyobb részvényeseket, miközben az állami alap bőszen vásárol. Csakhogy mindezek hatására, na meg látván, hogy semmi nem menti meg a piacot, a kisbefektetők is megunták a reménykedést, és kiszórják papírjaikat.
Ráadásul Kínában az intézményi befektetők aránya jóval kisebb, mint a nyugati tőzsdéken: a forgalom 80 százalékát az egyéni befektetők adják. Nekik még csak megtiltani sem célszerű az eladást, hisz ezzel végképp elásná magát az állam, és pont azért próbálták eddig tartani az árakat, hogy a kisbefektetők elégedettek legyenek.
Dollár és arany
A pénzt a kisbefektetők részben kötvénybe fektetik, részben aranyat és dollárt vesznek belőle, és külföldre viszik. A bizalom ugyanis annyira megingott, hogy attól félnek, ha az állam az eladásokat bármilyen formában bünteti (pl. shortolást), akkor az egyéb befektetések biztonsága is kérdéses. A jüan egyébként világvaluta létére belföldön nem konvertibilis: évente csak egy adott összeget lehet dollárra váltani. Most januárban bőszen váltani kezdte a lakosság az idei keretet, ezért is szórtak ki annyi részvényt.
Az embereket a jüan leértékelődése is megijesztette, ezért fokozottan menekülnek dollárba. Közben aranyat is vesznek, sőt aranyba fektető ETF-eket. Nem teljesen logikusan, mivel az arany árfolyam ingadozása is meglehetősen nagy lehet, végül is az elmúlt pár évben 1900-ról 1050 dollárig esett az ára. Ez arra utal, hogy nem a tényleges kockázatot mérik fel, hanem egyfajta pánikhangulat alakult ki: mindenből menekülnek, ami jüan alapú. Ez ugyan értelmetlen, de ha egyszer a bizalom megingott, a tömeghatás megállíthatatlan, pláne, ha 100 millió emberről van szó.
Költekezés
A részvényeiktől megváló kisbefektetők egy része azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy ha már így alakult, nem fekteti be újra a pénzt, vagy legalábbis nem az egészet, hanem költekezésbe kezd. Közeledik a kínai újév, amit tavaszi fesztiválnak is neveznek, és ilyenkor amúgy is jobban szeretnek költekezni, nagyjából mint mi karácsonykor. Többen utazást terveznek, hisz ilyenkor több szabadnap is van, ugyancsak, mint nálunk év végén.
Az így felpörgő belső fogyasztás egyébként jót tehet a gazdaságnak. Mindazonáltal okosabb lett volna a hatóságok részéről, ha tavaly nyáron hagyják egyben leereszteni a lufit. Egyszerre túl lett volna mindenki a fájdalmon, már nem is foglalkozna vele senki, a bizalom pedig nem rendült volna meg a jüanban és általában az állami szabályozásban.
Ez a „gig economy.” 
