2p
Ledolgozták az amerikai tőzsdeindexek a múlt heti esést, eltűnt az elnök esetleges korai távozása miatti aggodalom. Az euró tovább erősödik a dollárral szemben, a BÉT-en pedig az FHB-ra fog felvásárlási ajánlat érkezni. Európában is emelkednek a tőzsdék, történhet majdnem bármi: a piac bull.

Múlt szerdán nagyon zuhantak az amerikai indexek, miután sokakban komolyan felmerült, hogy a kialakult botrányok miatt idő előtt távozhat az amerikai elnök, sőt sokan egész nagy arányban fogadtak is erre. Három kereskedési nap alatt azonban a piac majdnem ugyanoda visszamászott, ahol a rettegés kezdődött: az S&P 500 csak pár ponttal marad el korábbi csúcsától, 2394 ponton zárt.

S&P 500

Európában is emelkednek ma az indexek, Párizs és Frankfurt egyaránt közel fél százalékkal vannak magasabban. A manchesteri merénylet sem rázta meg a tőzsdéket, nyolc éves szakadatlan emelkedés után a piac számára szinte nem léteznek rossz hírek, legalábbis egy szintig. Kim Dzsong Un azért tudna pánikot okozni, reméljük, a világ nem engedi, hogy megtegye.

A hazai börzén ma a kisebb, vagy mondjuk úgy, közepes papírokban vannak érdekességek. Az FHB-ra vételi ajánlatot fog tenni a Takarékbank és 21, a hitelintézeti integrációhoz tartozó szövetkezet, miután összehangoltan eljáró személyek (részvényesek) lettek. Feltételezhetően meg is szerzik majd az összes részvényt és a papírt ki is vezetik a tőzsdéről, az árfolyam 7 százalékkal emelkedik, 570 forintig.

A másik érdekesség a CIG Pannónia, amely közzétette negyedéves jelentését. Ebben szerepel egy rendkívüli tétel, amely irreálisan magas nyereséget mutat, enélkül a cég adózás utáni eredménye 200 forint, ami hasonló az előző negyedévekéhez. Az árfolyam nem mozdul, 216 forinton kereskednek a papírral.

Euró/dollár

Tovább erősödik a dollár az euróhoz képest: immár 1,125 dollárt ér az európai közös fizetőeszköz.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG