1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Emelkedéssel zárt pénteken a pesti tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 663 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel 73 003,59 ponton zárt pénteken. A BÉT honlapjának tanúsága szerint a részvénypiac forgalma valamivel több mint 10 milliárd forint volt.

A vezető részvények mindegyike pluszban zárta a pénteket. Az OTP 100 forinttal, 0,54 százalékkal ért többet, mint reggel, így 18 600 forintos árfolyamon zárta a hetet. A Mol részvényeinek ára a nap folyamán 2,70 százalékkal, 70 forinttal emelkedett, így péntek a délutáni záráskor a papír 2660 forintot ért. A Richter-papírok értéke 0,28 százalékkal, 30 forinttal nőttek nyitáshoz képest, így 10 690 forinton várják a hétvégét. A Magyar Telekom részvényei 0,2 százalékkal, 2 forinttal érnek többet, mint reggel, így a pénteki záráskor 1022 forint volt az áruk.

További részvényárfolyamokat lapunk oldalán ide kattintva böngészhet. >>

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG