2p
Októberben ugrott egyet az aranyár, és tudjuk már, hogy volt egy nagy vevő a piacon. Az amerikai tőzsdék gyönyörűen teljesítettek tegnap, a múlt heti összeomlás elfelejtve. Itthon esik a Vajna-részvény, emelkednek a Mészáros-cégek papírjai.

A Magyar Nemzeti Bank tízszeresére növelte aranytartalékát, ami 28,4 tonna megvásárlását jelentette, az ügylet ebben a hónapban történt. Ugyanakkor az aranyárban volt egy ugrás múlt héten 1195-ről 1230 dollárig. Lehet-e a kettőnek köze egymáshoz?

Arany

Az arany piacain naponta meglehetősen nagy forgalom van, fizikai aranyat viszont kevesebben adnak-vesznek. Közel 30 tonnás kereslet megjelenése, főleg rövid idő alatt, érzékelhető lehet, különösen, ha a résztvevők sejtik, hogy egy jegybank áll a háttérben. Hogy ez végül szerepet játszhatott-e a nagyjából 3 százalékos emelkedésben, nem tudhatjuk, mindenesetre a kérdés nem merülne fel, ha időben nagyjából nem esett volna egybe a két esemény.

Választ így nem fogunk kapni, csak eljátszottunk a gondolattal, viszont a jövőbeli áralakulás már többet fog sejtetni. Ha nem esik vissza az ár a közeljövőben, akkor nem valószínű, hogy mi bolygattuk meg a piacot, ha visszatér az 1200 dolláros szint környékére, akkor már nagyobb esélyt adnánk ennek.

S&P 500


Nagy fordulat történt a részvénypiacokon: a múlt heti összeomlásszerű zuhanásokat el is felejthetjük, miután tegnap szép emelkedés zajlott, a főbb amerikai indexek visszatértek a kritikus szintek fölé (200 napos mozgóátlag) és magasan fölötte zártak. Ez az S&P 500 esetében 2, a Nasdaq Composite esetében 3 százalékos emelkedést jelentett.

Ma Európában már vegyesebb a kép, a hazai piac mindenesetre emelkedik, a BUX 0,4 százalékkal, 37 600 pontig. A Richter közel egy százalékkal van feljebb 5430 forinton, az OTP közel fél százalékkal emelkedik 10 320 forintig, a tegnap nagyot ralizó Mol viszont ma korrigál, 0,8 százalékos gyengülés után 3038 forintot ér.

Ma 9 százalékkal esik a két napon át limittel emelkedő, semmilyen belső értékkel nem rendelkező, de legalább részben Andy Vajna által tulajdonolt Est Media, 165 forintig. Jól szerepelnek viszont a Mészáros-részvények, a Konzum 6 százalékkal van feljebb 283 forinton, az Opus nyeresége 8 százalék, ára 493 forint, a 4iG pedig 10 százalékot ugrik, ára így rövid idő alatt duplázódott.

4iG





Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG