1p
Január elején volt 21 éves a BUX index, ez idő alatt értéke 17-szeresére emelkedett, ám közben az infláció miatt a forint értéke is töredékére esett. Az utóbbi 15 évben az állampapírok egy hajszállal lekörözték a BUX-ot, de mindkettő alaposan túlszárnyalta az inflációt. Az alacsonyabb kockázat miatt azonban az állampapírokat tekinthetjük a verseny nyertesének.

Ha ma is 30 ezer pont felett lenne a BUX index, mint a 2007 nyári csúcsán, sokkal kevésbé lenne kérdés, megérte-e részvényeket vásárolni hosszú távra az országban, vagy sem, így azonban nem olyan könnyű a válasz. Az index 1991. január 2-án volt 1000 pont, igaz, csak valamivel később mutatták be a nagyközönségnek.

Tizenhétszeres BUX kontra tizenegyszeres pénzromlás

Huszonegy év alatt, 2012. január 2-áig 17,1-szeresére (1600 százalékkal) emelkedett az értéke, ami éves szintre átszámolva, az ilyen időtávon már komoly kamatoskamat-hatást figyelembe véve 14,5 százalék. Ha 1991 elején 1000 forintot fektettünk volna BUX-ba, és ezt mindig újra a BUX értékének megfelelően tudtuk volna újrabefektetni az index összetételének változásai ellenére – ráadásul költségmentesen  -, akkor mostanáig mintegy 17 ezer forintra hízott volna a pénzünk.

A mostani kamatviszonyok között az említett évi 14,5 százalék meglehetősen magasnak tűnik, de nem szabad elfelejteni, hogy nem mindig ekkora volt az infláció. A 90-es évek elején, közepén a kormányzat a pénzügyi problémákat részben inflációval igyekezett orvosolni, így voltak 20-30 százalékos pénzromlást hozó évek is. Összességében a pénzromlás 11,3-szeres volt, azaz 1030 százalékos.

Alig volt még állampapír 1991-ben

Ez azt jelenti, hogy ma 11 300 forintnak akkora a vásárlóereje, mint 1000 forintnak volt 1991 elején. Vagy, ha egy olyan kötvényt vehettünk volna annak idején, amelyik mindig pontosan az inflációt fizeti nekünk vissza, akkor 1000 forintból 11 300-at csináltunk volna. Éves szintre átszámolva az infláció a 21 év alatt átalgosan évi 12,2 százalékos volt. (A számítás módja: a 11,3-ből huszonegyedik gyököt vonunk. )

Persze nemcsak az inflációval, hanem az állampapír-hozamokkal is célszerű lenne összehasonlítani a részvények értékének változását. A MAX állampapírindex-családnak is mostanában volt a születésnapja, 1996. december 31-éig számolták vissza az értéküket, akkor indultak 100 ponton. Korábban volt ugyan egy DWIX nevű index is, ám az sem nyúlik vissza 1991-ig, amikor a hazai tőkepiac még igencsak gyerekcipőben járt.

A kötvények nyertek az alacsonyabb kockázatuk miatt

Azért 1996 végétől is érdemes megvizsgálni a kérdést, ez idő alatt a legtöbb állampapírt felölelő MAX Composite index 100-ről 432 pontra ment fel, vagyis valamivel több, mint négyszeresére nőtt az értéke. A BUX index eközben 4130 pontról emelkedett 17 140-re, ami 4,2-szeres érték, tehát csak egy hajszállal maradt el a MAX Composite-tól. Az infláció viszont csak 2,9-szeres volt, vagyis a pénz értékének mintegy kétharmadát elveszítette ugyan (harmadolódott), de hosszú távon megérte részvényekbe és kötvényekbe fektetni az utóbbi 15 évben, mert azok négyszereztek. A kettő közül nyilván inkább állampapírokba érte meg, mert picivel többet hoztak, mint a részvények, de jóval alacsonyabb kockázat mellett.

ETF-el könnyebb indexet venni

Ha valaki mégis úgy dönt, hogy részvényekbe fektet, ma sokkal könnyebb helyzetben van, mint húsz évvel ezelőtt. Az interneten keresztül gyakorlatilag az ágyából vagy karosszékéből is megteheti ezt, ha már egyszer számlát nyitott, pénzt utalhat tőzsdeszámlájára és tőzsdeszámlájáról, sok esetben még az adóbevallását is megcsinálhatja így. A BUX-nak megfelelő összetételű részvénykosarat sem kell összeállítania, megveheti az OTP BUX ETF indexalap tőzsdei megvásárlásával, külföldi indexeket pedig több brókercégnél meg tud venni devizáért külföldi ETF-ek (tőzsdén forgalmazott alapok) formájában.

Érdekesség még, hogy 1991-ben 40,5 forint volt egy német márka, azaz átszámolva 79,2 forintba került volna egy euró. A svájci frank 47,4, a dollár 61,5, 100 jen pedig 45 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41790 41190 41810 +0,14% 41780 41790 2 928 542 810 HUF 2026-04-30 10:19:44
MOL 4092 4000 4094 +1,19% 4092 4096 620 806 368 HUF 2026-04-30 10:21:25
MTELEKOM 2492 2476 2500 +0,40% 2490 2492 184 936 594 HUF 2026-04-30 10:21:10
RICHTER 13080 12720 13080 +2,43% 13060 13080 317 439 040 HUF 2026-04-30 10:20:34
OPUS 312 295 312 +6,30% 309 312 26 197 387 HUF 2026-04-30 10:20:44
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG